Kerülhet női arc román bankjegyre?

A Partnerség az Egyenlőségért Központ (CPE) és az Active Watch (AMP) – Független Újságírásért Központ kampányt indított azzal a céllal, hogy végre női arc is szerepeljen román bankjegyen. Szombaton és vasárnap délután veszik birtokba az utcákat az ALTFEM akciót reklámozó autóikkal – először Bukarestben. Ezután 12 másik városba is elviszik a petíciót, hogy minél többen aláírhassák.

pasispenzek

„A hangsúly nem a tudatosításon van, hanem a változtatáson. Romániában egy sor ismert személyiség támogatja a nőkről alkotott társadalmi kép átalakulását, aláírva a petíciót, amelynek történelmi jelentőségű következménye lehet, hogy először kerül női arc román bankjegyre. Az ügy mellett állnak politikusok és sajtósok is, úgymint Elena Udrea, Theodor Paleologu, Carmen Moldovan, Antonio Momoc, Cristina Ţopescu vagy a rádiós-tévés Andrei Gheorghe” – vázolja a projektről kiadott közlemény.

Az Európai Szociális Alap által is finanszírozott stratégiai projekt 24 hónapot vesz igénybe.

A cél a nők szakmai és társadalmi elismertségének előmozdítása, a problémák tudatosítása a tömegtájékoztatás, a civil szervezetek, az állami hatóságok, a munkapiac működtetőiben.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kimaradt?