Az "utcára kerül" Traian Băsescu volt államfő?

Perrel fenyegette Traian Băsescu a kormányt, amiért még mindig nem utalták ki számára az államfői mandátuma lejárta után törvény szerint járó lakást és irodát. Victor Ponta vállvonogatással reagált: azzal érvelt, hogy nem a miniszterelnök feladata a lakáskiutalás.

Traian Băsescu rendkívül szőrszálhasogató – állítja Victor Ponta miniszterelnök a volt államfőről, akinek több lakást is felkínált, ahol mandátuma után eléldegélhet. A törvény szerint ugyanis állami lakás, egy iroda, személyi tanácsos és titkár, az államfői fizetés 75 százalékával egyenlő havi összeg, ingyenes gépkocsi-használat és kormányőrségi védelem jár a volt elnököknek.

Búcsú két villától

Traian Băsescu államfői rezidenciája mindeddig a Vila Lac 3 pazar épületében volt, innen azonban elnöki mandátumának lejártával ki kell költöznie február 20-ig, a villa ugyanis a jelenlegi államfő, Klaus Johannis rendelkezésére áll.

Victor Ponta eredetileg összesen hét lakást kínált fel a volt államfőnek. A beköltözhető ingatlanok száma időközben ötre csappant: a Snagov tó partján lévő, úszómedencével rendelkező Vila 1A időközben átkerült a Fogyatékos Személyek Országos Hatóságához, az ugyancsak a Snagov-partján lévő 11-es villát pedig árverésre bocsátották, így Traian Băsescu már csak akkor lakhatna benne, ha megfizeti a 2,5 millió eurós árverési induló árat.

A kényelmes és elegáns, a Snagov tóra nyíló, több mint 25 ezer négyzetméteres kerttel, 609 négyzetméter beépített területtel rendelkező Vila 1A épületet Victor Ponta aláírásával már két nappal az „ajánlattétel” után átutalták a Fogyatékos Személyek Országos Hatóságához.

5, 6, 9 szoba…

A két, Snagov melletti villa mellett az állami protokollalap az előkelő bukaresti Primăverii negyedben – ahol Nicolae Ceauseșcu is lakott –, a Tolsztoj utca 27 szám alatti épület első emeleti lakását jelölte ki egyebek között Traian Băsescu rezidenciájaként. A lakás 273 négyzetméteres.

Nem messze ettől a lakástól, a Prezan sugárút 4. szám alatt, a Diadalív (Arc de Triumf ) közelében egy másik lakás állna rendelkezésére. Ez ismerős lehet Traian Băsescu számára, hiszen Bukarest polgármestereként is itt lakott. Az ingatlan hat szobából és egy szolgálati lakásból áll, udvara 1500 négyzetméteres. Hátránya – legalább is a volt államfő számára – az lehetne, hogy szemtől szemben áll a Szociáldemokrata Párt kerületi székházával…

Traian Băsescu ugyanakkor választhatná az Orbescu utca 7. szám alatti villát – igaz, az épületben mások is laknak, homlokzata pedig közvetlenül az utcára néz. A David Praporgescu tábornok utca 33. szám alatti ingatlan közvetlen közelében egy bisztró működik, szemben pedig egy fodrászszalon. A villa egyébként kilenc szobából áll, területe meghaladja a 300 négyzetmétert, udvara viszont alig 300 négyzetméter.

Az olasz nagykövetség szomszédságában, a Barbu Ştefănescu Delavrancea utcai villában valamikor az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének egyik munkatársa lakott, így a lakás teljes mértékben biztonságosnak mondható. A második emeleten lévő lakás öt szobából áll, területe 280 négyzetméter.

A volt államfőknek kijáró lakást az állami protokollalap – ha csak másként nem határoz – bútorozatlanul bocsátja a lakó rendelkezésére, akinek fizetnie kell a fenntartás – a villamosáram-, a gáz-, a csatorna-, a telefonszolgáltatás – árát. A bérleti díjat azonban a kormányfőtitkárság fizeti mindaddig, ameddig a lakás az állami protokollalap tulajdonában van.

Fogytán Băsescu türelme

Traian Băsescu azt állítja, hogy már ki is nézett magának két lakást a felajánlottak közül, ám még egyiket sem utalta ki számára a kormány. Emiatt perrel is fenyegetőzik. A volt államfő szerint ugyanis a kormányőrség illetékeseivel megtekintették az eredetileg felajánlott hét villát és lakást, és arra a következtetésre jutottak, hogy biztonsági és technikai felszereltség szempontjából csupán a két ingatlan felel meg a követelményeknek: a Snagov-tó partján lévő 1/A, illetve 11-es számú épület. A lakások megtekintését követően az állami protokollalap ígérete szerint az illetékesek elemzik majd a helyzetet és meghozzák döntésüket.

A volt államfő felrója a kormánynak, hogy mindeddig nem bocsátottak rendelkezésére megfelelő lakást és irodát sem. A kormánynak írt panaszát fenyegetéssel zárja: ha kérése „intézményes módon” nem oldódik meg, akkor az igazságszolgáltatáshoz fordul, hogy egykori államfőként érvényesítse mindazokat a jogait, amelyek megillették a két korábbi államfőt, Ion Iliescut és Emil Constantinescut. Victor Ponta vállvonogatással reagált: azzal érvelt, hogy nem a miniszterelnök feladata a lakáskiutalás.

Kimaradt?