"Uj tuz hej" eladó – így hirdetnek a székelyföldiek

Ha valaki már szórakozott azzal, hogy milyen gyöngyszemekre bukkan az apróhirdetések között, és megtetszett neki a játék, manapság még könnyebb keresgélnie a világhálón. Vannak például, akik kifejezetten lakásokkal kapcsolatos hirdetésekre szakosodtak, mi kifejezetten a székely eladók lelkivilágát igyekeztünk feltérképezni.

Mindössze néhány betűn múlhat például, ha valaki dolgozni akar, vagy lemondani a keresete egy részéről, egy székelyderzsi férfi az utóbbit választotta: "Vallok munkat" – írta a szekelyhirdeto.info honlapra. Van, aki költészettel próbálkozik, legalábbis nem tudunk mást gondolni a Székelyudvarhelyen megvásárolható "idéni szép dióbélre". Más népdalmotívumokkal kísérletezik, "vadonat uj tuz hej", kiált fel.

Vannak aztán az őszinték és a füllentők. Az őszinte nem kertel, már a hirdetés címében kerek perec kimondja, hogy amit árul, az kinőtt darab, igaz, gyönyörű is, áll az ismertető szövegben. A sumákoló, kertelő, ügyeskedő más utakat jár, de saját útvesztőjében téved el, amikor a "farmer kabátkát" akarja eladni: "Eladó keveset használt farmer kabátka nem volt használva."

Turkálókban ugyan előfordul, hogy a vásárolt ruhák árát a mérleg dönti el, de azért ritkán látni, hogy valaki például 130 kilogramm salapétát szeretne vásárolni. Horrorfilmekbe illő az alábbi hirdetés, amelyet azonban néhány ékezet megmenthetne: "fiokos baba agy" eladó, szerencsére jó állapotban. Morbid hirdetés a következő is, ha nem látnánk a fotókat, mire gondolnánk? Hogy csak kétszáz lejért eladó egy valódi német anya?

El nem maradhatnak a helyesírási szótárt sutba vágók. Egy gyergyóremetei hirdető például "sij ruhát" árul, más ujj ajtót és ablakot (talán mindhármat: ujjat, ajtót és ablakot is?). Kedvencünk azonban a laptoptulajdonos, aki "Fuitshu simens" márkájú gépétől szabadulna, és nem tudjuk eldönteni, hogy ez egy hamisítvány, vagy egy új márkanév, ami kísértetiesen hasonlít a Fujitsu Siemens Computersre.

Kimaradt?