Meghalt a 11 éves lány, aki visszautasította a kemoterápiát

Alig egy évvel azután, hogy tavaly márciusban akut limfoid leukémiával diagnosztizálták a kanadai kislányt, Makayla Sault-t, meghalt.

Mindössze tizenegyéves volt. Szülei, a Two Row Times című lapnak nyilatkozva elmondták, lányuk vasárnap váratlanul rosszul lett, mint kiderült, szélütést kapott. Hiába szállították azonnal kórházba, már nem tudtak rajta segíteni. “Utolsó perceit szeretetben és békében, családja körében töltötte. Teljesítette a feladatát, és most már békében nyugodhat” - tették hozzá.

A 11 éves Makayla nevét tavaly ismerte meg az egész világ, miután önként visszautasította a gyógykezelést, mely megmenthette volna az életét. Tavaly márciusban diagnosztizáltak nála akut leukémiát orvosai, és hogy javítsák a gyógyulás esélyeit, haladéktalan megkezdték a kislány kemoterápiás kezelését. Makayla 11 hétig kapta az agresszív szereket, ezt követően azonban levélben a kezelés leállítását kérte orvosaitól.

“Azért írom önöknek ezt a levelet, hogy elmondjam, a kemo, amit a kórházban kapok, megöli a testem. Képtelen vagyok ezt tovább elviselni” - idézték Makayla sorait gyászoló szülei, akik azt is elárulták, hogy tavaly év elején az orvosok még 75 százalék esélyt adtak arra, hogy Makayla teljesen felépül. A levél hatására végül leállították a kezelést, de a kórház köteles volt jelenteni mindent a gyermekvédelemnek, akik azonnal vizsgálatot indítottak a szülők és a család ellen.

A rövid ideig tartó vizsgálat végül kedvező eredményt hozott: a hatóság megállapította, hogy Makayla önszántából, nem pedig szülői nyomás hatására hozta meg döntését, így nem lenne helyes gyógyszeres kezelésre kényszeríteni és elszakítani a szüleitől. “Nem látom be, hogyan segíthetne bármit is a gyógyulásban, ha most elválasztjuk őt a családjától, és egy számára idegenekkel teli otthonba zárjuk, mindezt úgy, hogy nagyon beteg” - nyilatkozta a CBC Newsnak Andrew Koster még májusban.

Makayla azóta alternatív kezeléseket és gyógyszereket kapott betegségére. Szülei szerint kislányuk az elmúlt időszakban kivirult, megtelt élettel és optimizmussal. Biztosak benne, hogy a végzetesnek bizonyuló szélütést nem a leukémia, sokkal inkább a még korábban kapott kemoterápiás kezelés okozta. “Visszafordíthatatlan károkat okozott a szervezetében, ez a sztrók is emiatt alakulhatott ki” - tették hozzá közleményükben.

Kimaradt?