EB-országjelentés: Románia több dicséretet kap Bulgáriánál?

Románia kedvező országjelentésre számít az Európai Bizottság részéről az igazságszolgáltatási rendszer működését összegző kiértékelő dokumentumban, amelyet Brüsszel a következő hetekben hoz nyilvánosságra - derült ki pénteken Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter nyilatkozatából. 

A tárcavezető kifejtette, hogy az uniós végrehajtó szerv szakértőivel és vezetőivel folytatott párbeszédre alapozza várakozását, és úgy vélte, hogy az idei sorozatban a második kedvező országjelentés lesz. Brüsszel a román és a bolgár igazságszolgáltatás és szervezett bűnözés ellenes harc terén folytatott reformokat kíséri figyelemmel immár 2007 óta, a két ország uniós csatlakozásától. 

A miniszter szerint Románia az igazságszolgáltatás terén "mintapéldának" tekinthető a korrupcióellenes harc hatékonyságát, valamint az új büntető- és polgári törvénykönyvek alkalmazását illetően. A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozó személyek erőfeszítéseit néha beárnyékolja a parlament, amely döntéseivel megakadályozza, hogy egyes politikusok ellen eljárást folytasson az ügyészség, de reményét fejezte ki, hogy a tavaszi ülésszaktól változik a törvényhozói testület hozzáállása. 

A Mediafax emlékeztetett, hogy pénteken az Európai Bizottság egyik szóvivője közölte: a Romániára és Bulgáriára vonatkozó jelentéseket a következő hetekben hozza nyilvánosságra az uniós végrehajtó szerv. A szóvivő nem közölt pontos időpontot. A hírügynökség névtelen brüsszeli forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a Romániára vonatkozó idei jelentés jobb lesz, mint a tavalyi, és Románia több dicséretet kap, mint Bulgária. 

Románia és Bulgária 2011 tavaszán azért nem csatlakozhatott a schengeni övezethez, mert egyes tagállamok szerint túl nagy a korrupció a két országban.

Kimaradt?