Soha nem volt még olyan meleg, mint 2014-ben

2014 volt a legmelegebb év a Föld történetében, írja a CNN.  Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, valamint a Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal pénteken egyaránt megerősítette, hogy 2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban, legalábbis a mérések 1880-as kezdete óta.

 A Föld tavalyi átlaghőmérséklete 14,6 Celsius-fok volt, ez az érték pedig 0,69 Celsius-fokkal magasabb a 20. századi globális átlaghőmérsékletnél. Az MTI információi szerint korábban 2010-ben és 2005-ben mértek utoljára globális éves melegrekordot, a tavalyi átlaghőmérséklet 0,04 pedig Celsius fokkal haladta meg a korábbi csúcsévekét. A mérők azt is állítják, hogy a tavalyi volt az eddig mért legforróbb december a világban, hőmérséklete 0,77 Celsius-fokkal haladta meg a múlt század átlagát.

A klímaszakértők azt mondják: az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a globális felmelegedés változatlanul folytatódik.

A japán meteorológiai ügynökség és a Kaliforniai Egyetem mérései szintén azt mutatták, hogy a tavalyi volt az eddigi legmelegebb év a világban. Amit 2014-ben tapasztaltunk, az összhangban van azzal, amit a változó klíma produkálhat. Rekordmagas hőmérsékletek, özönvízszerű esőzések és áradások, amik számos régióban környezeti károkat okoztak, lehetetlen életkörülményeket eredményeztek, és életeket oltottak ki. Ami különösen szokatlan és nyugtalanító ebben az évben, hogy hatalmas területeken volt magas az óceánfelszín hőmérséklete, köztük az északi féltekén is – mondta Michel Jarraud, a WMO főtitkára.

Az OMSZ nemrég arról írt, hogy a 2014 január és november közötti hőmérsékleti adatok alapján szinte biztosra vehető, hogy 2014 egyben az európai régió legmelegebb éve is lesz – megdöntve a 2007-es rekordot. Érdekes, hogy a legforróbb 10 év majdnem mindegyike 2000 utáni, az egyetlen kivétel a hatodik helyen álló 1998-as esztendő. Ez szintén a globális felmelegedés egyre fokozódó veszélyére hívja fel a figyelmet.

Kimaradt?