Az ESA 2004 bizalmas jelentést adott ki, aminek az volt az üzenete, hogy a kudarc oka a küldetés gyenge projektmenedzselésében keresendő. A SpaceDaily.com űrportálon kidobott pénznek minősítették a programra költött pénzt, de olyan utalások is voltak, hogy ilyen kevés pénzből nem volt esély a sikeres küldetésre. Ugyanitt jelentek meg olyan utalások, amelyek finoman szólva is megkérdőjelezték a küldetés tudományos vezetője, (az azóta elhunyt) Colin Pillinger professzor épelméjűségét.

Annak idején a britek azzal vágtak vissza, hogy az ESA-nál a Beagle 2-t csak egy műszernek tekintették a Mars Express fedélzetén, és következetesen az anyaszonda igényeihez igazították a leszállóegység programját.

A közpénzből finanszírozott Beagle-2 számos olyan műszerrel rendelkezett, amelyek alkalmassá tették (volna) a felszín összetevőinek és a légkör víztartalmának mérésére, a marsi élet jeleként értelmezhető metánkibocsátás kimutatására, valamint az egykori életfolyamatokat jelző szénizotóp-arányok elemzésére.

A Mars Express a mai napig tökéletesen működik, a Beagle-2 a szétkapcsolás után eltűnt. Elégett a légkörben, hozzácsapódott egy sziklafalnak, nem nyílt ki az ejtőernyő, vagy a légzsákok nem tompították eléggé a becsapódást? – több forgatókönyv is készült, de talán sohasem tudjuk meg, hogy melyik az igaz. 2005-ben már azt hitték, hogy a marsi Egyenlítő közelében megtalálták a Kopót, de később tévedésnek minősítették a felvetést.

A 12 éve elveszett űrszondát a Mars Reconnaissance Orbiter-űrszonda (MRO) HiRISE kamerája találta meg. Az MRO 2006-tól hatalmas adatmennyiséget sugároz közel folyamatosan bolygónkra, kamerája 25 centiméteres felbontással örökíti meg a vörös bolygó felszínét. Ez már elvileg elegendő felbontás ahhoz, hogy 65 centiméteres átmérőjű, 60 kilós marsjárót észrevegyék.