Várják a javaslatokat az RMDSZ-alapszabályzat módosítására

Javában folynak az RMDSZ 12. Kongresszusának előkészítő munkálatai, megkezdődött a nyilvános konzultáció az alapszabályzat és a program módosításáról.

Kovács Péter főtitkár szerdán közölte: bárki jelezheti és elküldheti észrevételeit a dokumentumokkal kapcsolatban, emellett civil szervezetek, egyházak, szakmai csoportok képviselőit és véleményformálókat kérnek fel arra, hogy meglátásaikkal segítsék ezt a munkát. „Célunk, hogy széles társadalmi alapokon nyugvó programot, valamint a hatékony működés előfeltételeit megteremtő alapszabályzatot dolgozzunk ki” – jelentette ki a kongresszusi biztos.

Elmondta, az alapszabályzat- és a programmódosító bizottság személyi összetételét is elfogadták. A programmódosító bizottság az oktatás és tudományos kutatás, a regionális kérdések, az önkormányzatok, a gazdaság, a művelődés, a szociálpolitika, az egészségügy, a nemzetpolitika és társadalmi szervezetek, a környezetvédelem, az ifjúság, a külpolitika szakterületeinek ismerőiből áll, akik a saját szakterületükön létrehozott albizottságokat is koordinálják.

Kovács Péter a kongresszusi ütemtervvel kapcsolatban elmondta, március 17-éig lehet leadni a jelöléseket a szövetségi elnöki tisztségre. Az RMDSZ 12. Kongresszusát április 17–18-án, Kolozsváron tartják. Az alapszabályzat- és a programmódosító javaslatokról március 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsa szavaz.

Kimaradt?