Az évszázad bulija lehetett volna egy konstancai lány szülinapja (GALÉRIA)
Már 121 ezren jelezték résztvételüket egy 11 éves konstancai lány szülinapi bulijára. Pedig a tini csak egy Facebook-profilt szeretett volna létrehozni.
A lány az egyik barátnőjével látott neki a közösségi oldal létrehozásának. Amikor a születési dátum megadásához értek, elveszítették a fonalat, és létrehoztak egy eseményt, amelyre meghívták lényegében az egész Facebook-közösséget.
Az internet hamar felkapta a lány bakiját, ami nem csak virálissá vált, de számtalan mémnek is ihletője lett. Az „Izabella szülinapja” elnevezésű eseményt egyébként Konstanca Dacia negyedének egyik lakatlan házába hirdették meg, a környéken többségében nyugdíjasok által lakott tömbházak állnak.
A Radio Zu reggeli műsorának szerkesztői szerdán felhívták Izabella édesanyját, aki szerint lánya nagyon lelkes attól, hogy népszerű lett. Közölte ugyanakkor, hogy Izabella Facebook-oldalát felfüggesztették, és természetesen a bulit sem tartják meg. A nő nyilatkozataiból kiderül, hogy „szép, szófogadó és okos” lányának baklövését megfelelően kezelte és poénnak fogta fel az egészet.
![Az Aranylabdát nem szereztem meg, de legalább megyek Izabellához!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i11.jpg)
![S ha nem fogad mindannyiunkat Izabella? Meg leszünk cseszve!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i12.jpg)
![Azt hitted hiányozhatsz Izabella névnapjáról?](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i13.jpg)
![Vigyázz, nehogy megtudjam, hogy mégsem jöttél el!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i14.jpg)
![Engedj be, Izabella! Tudom, hogy otthon vagy!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i3.jpg)
![Szatmáriak Izabella névnapjára sietnek.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i4.jpg)
![„Ha lúd, legyen kövér!”](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i5.jpg)
![Jelenlétükről biztosítják Izabellát a díszvendégek.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i6.jpg)
![Izabella, hol a wc?](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i7.jpg)
![Halló, Izabella? Küldesz nekem is egy meghívót?](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i8.jpg)
![Különjárat Konstancára, Izabella névnapjára.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i9.jpg)
![Most tudtam meg, hogy Izabella buliját lemondták. Jön, hogy sírjak!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/95.jpg)
![Jövünk mi is Szent Piroskával!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/91.jpg)
![Hova vigyelek? Haza! ... Izabella bulijába! Izabella bulijába!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/96.jpg)
![A heavy metal színpad fellépői!](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1248/i10.jpg)