Két fordulás után szervízbe került az egyik új kolozsvári autóbusz

A múlt pénteken Kolozsváron forgalomba állított új, lengyel gyártású Solaris Urbino 18-as autóbuszok egyike alig pár fordulás után szervizelésre szorult az egyik sofőr hozzá nem értése miatt.

A lebőgés az utasokat is kellemetlenül érintette, ugyanis a nyugati komfort ígéretével "beetetett" kolozsváriaknak fagyoskodniuk kellett a klímarendszer meghibásodása miatt. 

Liviu Neag, a kolozsvári közszállítási vállalat (CTP) igazgatója elmondta, az elektronikai rendszer romlott el az alacsony hőmérséklet miatt, és az is előfordulhat egy új jármű esetén, hogy a sofőr rosszul hasznája a gombokat.

Az autóbuszvezetők nyolc képernyőn figyelhetik, hogy mi történik a buszon, külön kijelzőn figyelhetik a motorolaj és víz hőmérsékletét, és ha be is tanították őket, nem könnyű a dolguk, tette hozzá az igazgató. Mint mondta, a sofőrök a használati utasításokat a fülkében tartják, és szabad perceikben tanulmányozzák azokat. Neag arról is beszélt, a járműveket folyamatosan ellenőrzik, az elektronikai berendezéseket egy külsős cég figyeli.

A Solaris Urbino 18 autóbuszokat a lengyelországi Bolechowóban gyártották, 240 kilowattos DAF motor hajtja őket. Az Euro 6-os 15 éves futamidőre tervezett járművekért 3 éves vagy 180 ezer kilométeres garanciát vállalt a gyár. Alacsony padlójuk a kismamáknak és fogyatékosoknak könnyíti a fel-, illetve leszállást, légkondicionáló berendezéssel, térfigyelő kamerákkal és elektronikus jegykezelő rendszerrel vannak felszerelve. A 18 méter hosszú és 2,55 méter széles autóbuszokon 143 személy utazhat - 43 ülőhely és 100 állóhely van rajtuk.

 

 

 

Kimaradt?