Ez a tíz legstresszesebb munka

Ismét összeállították a legstresszesebb foglalkozások listáját, ami persze inkább érdekes játék, de annak nagyon jó. A CareerCast nevű oldal 11 különböző tényezőt vett figyelembe, például a fizikai igénybevételt, az utazások gyakoriságát, vagy például a szakmában uralkodó versenyszellemet. Ezeket egyenként pontozták, így jött ki a végső helyezést meghatározó átlag.

10. Újságíró
Stresszeredmény: 48.76

A helyi és világesemények dokumentálása, ráadásul mindez a közvélemény figyelő (és sokszor felettébb kritikus) szeme előtt elég kockázatot hordoz magában ahhoz, hogy az újságírói szakma beférjen a TOP10-be. Ráadásul a fizetés sem verdesi az egeket, a határidők szorítása pedig kifejezetten erős stressz.

9. Fotóriporter
Stresszeredmény: 49.22

Valamivel még ennél is rosszabb a fotóriporterek helyzete, akik (legalábbis azok, akik komolyan veszik a szakmát) néha kifejezetten veszélyes helyzetekben kénytelenk dolgozni.

8. Eseményszervező
Stresszeredmény: 49.93

Ők felelnek azért, hogy egy-egy konferencia, esküvő vagy parti simán menjen végbe. A határidők szorítása, valamint a sok különböző (nem is mindig reális...) kívánság teljesítése komoly nyomást jelent.

7. Televíziós tudósító
Stresszeredmény: 50.30

Ha az újságírók esetében a kritikus közönségről írtunk, akkor mit mondjunk a tévésekre, akik aztán tényleg szó szerint szem előtt vannak, kitéve a nem mindig jóindulatú nézőknek. Nagyobb stressz ez, mint sokan gondolnák... (és akkor a határidőkről, valamint az élő bejelentkezések okozta feszültségről még nem is beszéltünk).

6. Színész
Stresszeredmény: 50.33

A színészek esetében még csak nem is feltétlenül a szereplés jelenti mindig a legnagyobb stresszt, de gondolunk a meghallgatásokra (ahol eldől, megkapnak-e egy szerepet), az utazásokra, és a létbizonytalanságra, hiszen kevesen keresnek egy-egy szereppel annyit, hogy abból kényelmesen megéljenek.

5. Rendőr
Stresszeredmény: 50.82

Ezen aligha kell sokat magyarázni, tulajdonképpen már az is meglepő, hogy csak az 5. helyen szerepelnek a bűnözőket üldöző, a mi biztonságunkat pedig (jó esetben) garantáló rendőrök.

4. Pilóta
Stresszeredmény: 60.46

Egy utasokkal teli repülőgép vezetése természetesen hatalmas felelősség, nem véletlen, hogy nem mindenki alkalmas rá, és komoly kiképzés előzi meg. Az utazások mennyisége, a stressz, és a le- és felszállásokból, valamint részben az időeltolódásból is adódó fizikai igénybevétel mértéke indokolja az előkelő helyezést.

3. Hadseregtábornok
Stresszeredmény: 63.11

Ezen sincs mit magyarázni, egy hadsereg irányítása hatalmas stressz, a döntések akár országok sorsát is befolyásolhatják – mit mondjunk, nem irigyeljük őket.

2. Katona
Stresszeredmény: 70.78

Ennél már csak katonának lenni keményebb kihívás, különösen az Egyesült Államokban, amely valahol a világban biztosan jelen van valamilyen konfliktusban.

1. Tűzoltó
Stresszeredmény: 71.59

A lista élén a tűzoltók állnak, ami nem is meglepő, hiszen napi szinten kockáztatják az életüket, ráadásul állandóan változó, gyakran kiemelten veszélyes körülmények között. Vegyük hozzá, hogy nem csak a tűzoltásban kell helytállniuk, hanem különböző vészhelyzetekben, például baleseteknél és természeti katasztrófáknál is.

Kimaradt?