Megölték az összes gólyát és 23 kacsát a rostocki állatkertben

Madárinfluenza miatt leölték a rostocki állatkert teljes gólyaállományát, mert egy korábban elpusztult gólyánál az erősen fertőző H5N8-as típusú madárinfluenza nyomára bukkantak.

Két gólya már a hétvégén elpusztult, az állomány maradék kilenc egyedét ezért mind megölték - mondta el Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány gazdasági minisztere. Szintén leöltek 23 kacsát, amelyeket a gólyákkal közös röpdében tartottak. 

Ha nem mutatkoznak többé a vírus nyomai, az állatkert többi szárnyasának megkímélik az életét - közölte a miniszter.

Udo Nagel, az intézmény igazgatója azt mondta, hogy minden, az állatkertben tartott madarat megvizsgálnak. Mintegy 500 madár, köztük 30 erősen védett és ritka faj, például flamingók és rétisasok élnek a rostocki állatparkban. A szárnyasok takarmányát és alomját is átvizsgálják a szakértők. 

Nagel szerint egyelőre rejtély, hogyan került a vírus az állatkertbe, ugyanis minden madarat istállóépületekben vagy fedett röpdékben helyeztek el. A megfertőződött gólya már 2011 óta élt az állatkertben. 

Az intézmény csütörtökön zárva tartott, de pénteken részlegesen megnyitották a látogatók előtt. Az állatkert körzetében lévő baromfitelepeket, a hobbi madártartók állatait is megvizsgálják, a privát állattartók madarait azonban nem kell megölni, mert a járvány csak egy kis állományban tört ki. 

Mecklenburg-Előpommerániában november elején viszont több mint 30 ezer pulykát érintett a madárinfluenza, 2000 állat elpusztult, a többit leölték. Két héttel később a Rügen közelében lévő Ummanz szigetén először mutatták ki Európában vadon élő madárnál - egy récénél - a H5N8 vírusát.

Kimaradt?