Stratégiai partnerségét szeretne az RMDSZ-szel is Tőkés
Tőkés László az erdélyi magyar politikai szervezetek stratégiai partnerségének a kialakítását, egy új erdélyi magyar egység létrehozását kezdeményezte egy pénteki nagyváradi sajtótájékoztatón.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti önrendelkezés iránt elkötelezett képviselőinek bátorságot kell venniük ahhoz, hogy a Románia megújulása irányába mutató „Johannis-effektus” szellemében párbeszédet kezdjenek, megegyezésre jussanak egymással a közös nemzeti érdekek és célok szolgálatában.
A fideszes európai parlamenti képviselő elmondta, az erdélyi magyarság a kommunista diktatúra 25 évvel ezelőtti megdöntése idején is, és a tavaly novemberi elnökválasztáson is „a jó oldalon állt”. Emlékeztetett arra, hogy a magyar közösség elsöprő többsége Klaus Johannis jobboldali jelöltet támogatta az általa posztkommunistának tekintett Victor Ponta (szociáldemokrata) miniszterelnökkel szemben.
Úgy vélte, a 2015-ös évet a "Johannis-lelkiállapot" fogja jellemezni, és az erdélyi magyarokat is a rendszerváltozás folytatásának a szelleme vezérli majd. „Negyedszázad után ugyanaz a feladat. Nem volt elég legyőzni a kommunizmust, a posztkommunizmussal is fel kell venni a harcot” - fogalmazott a politikus.
Bírálta az RMDSZ-t
Tőkés László sérelmezte, hogy az RMDSZ a rendszerváltozás évfordulóján csak saját megalakulása évfordulóját ünnepelte. Úgy vélte, a szövetség vezetői a hőskor felidézésével akarják legitimálni jelenlegi politikájukat. Arra emlékeztetett, hogy maga is alapítója volt az RMDSZ-nek, mely az elmúlt 25 évben alaposan megváltozott. „Ez az RMDSZ nem az az RMDSZ” - jelentette ki.
A politikus felidézte: Klaus Johannis a "normalitás országának" a megteremtését tűzte ki céljául. Hozzátette, a többség és a kisebbség kapcsolataiban is normalitásra lenne szükség. „Nem lehet normalitás a gyűlöletkeltés” - utalt a székelyföldi prefektusoknak a magyar és a székely jelképek elleni fellépésére. „A román szabadság nem lehet teljes az erdélyi magyarság, a székelység szabadsága nélkül” - jelentette ki Tőkés László pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján.