banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Pártközi egyezményt javasolt a védelmi kiadások növelésére az államfő

Pártközi egyezményt javasolt kedden Klaus Johannis államfő a parlamenti képviselettel rendelkező pártoknak arról, hogy Románia a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékára növelje 2017-ig védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartsa, függetlenül attól, melyik politikai erő kerül hatalomra.

Johannis a román hadsereg új vezérkari főnökének, a december 29-én kinevezett Nicolae-Ionel Ciucă altábornagynak az ünnepélyes beiktatásán beszélt arról, hogy szükséges fejleszteni a hadsereget.

"Egyetlen szövetséges vagy partner sem garantálhatja a biztonságunkat, ha mi magunk nem tesszük meg, amit kell saját érdekünkben. Regionális szolgáltatónak kell lennünk a biztonság tekintetében, nem lehetünk csupán haszonélvezői a szövetségi rendszerünknek" - jelentette ki az államfő. 

Rámutatott: Románia védelmi- és külpolitikájában meghatározó az ország NATO-tagsága, valamint az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség. Johannis hozzátette: Bukarest nemcsak katonai, hanem gazdasági téren is kamatoztatni szeretné az amerikai partnerséget, és úgy vélekedett, az ebből származó fejlődés a biztonságot is erősítené, lehetővé téve a védelmi költségvetés növelését.

Emelni kell a hiánycélon

A vezérkari főnök beiktatásán jelen lévő Victor Ponta miniszterelnök kifejezte reményét, hogy az Európai Bizottság hozzájárul a román védelmi költségvetés további 0,3 százalékos GDP-arányos növeléséhez. Az idei költségvetésben eredetileg 2,23 milliárd eurót (a GDP 1,39 százaléka) irányoztak elő védelmi kiadásokra, ezt szeretné a Ponta-kabinet további csaknem félmilliárd euróval kiegészíteni, a 1,8 százalékos költségvetési hiánycél további 0,3 százalékos emelésével.

Ponta tavaly áprilisban, az ország NATO-csatlakozásának tízedik évfordulóján az ukrán válságra hivatkozva így vélekedett: Romániának vállalnia kell a "NATO-határország" szerepét egy feszült térségben és folytatnia kell védelmi költségvetésének fokozatos emelését, amíg eléri a GDP két százalékát. A kormány 2014 júniusában szintén a költségvetési hiány emelése révén egészítette ki a GDP 0,1 százalékával a védelmi tárca költségvetését.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?