"Ebből a portálból történelmet lehetne csinálni"

Októberben indult útjára a román-magyar párbeszédet segíteni hivatott corbiialbi.ro portál. A honlapot a Fehér Holló Médiaklubba tömörült magyar újságírók szerkesztik, de románok is csatlakoztak a projekthez. Az elmúlt hetek visszajelzéseiről, a jövőről Szabó Csaba újságírót, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetőjét, a vállalkozás koordinátorát kérdeztük.

Milyen céllal jött létre a corbiialbi.ro?

Azért hoztuk létre, hogy legyen egy olyan román nyelvű portál Romániában, amelyik elősegítheti a tömeges szintű magyar-román párbeszédet. Ezt szolgálja a portál tartalma, hozzáállása, enyhén oktatós-magyarázós hangneme. A román tömegek három-négy dolgot tudnak a magyarokról, és azokat is úgy tálalta nekik a mindenkori hatalom, hogy mindennel, ami kapcsolódhat a magyar szóhoz, azzal csínján kell bánni, mert a magyarok azok... nem kóserek. El nem lehet képzelni, milyen mélyről kell kezdeni ezt a párbeszédet, és milyen türelmet, pedagógiai érzéket követel ez a munka. Aki bepillant egy-egy hangosabb cikkünk kommentárvilágába, láthatja micsoda harc folyik azért, hogy például egy alapjában jó szándékú regáti mérnök megértse, hogy a Magyar Operából kijövő magyarok is „valódi” magyarok, nemcsak a zászlós székelyek. Az Argeș megyei kollégánk írását mintegy 80 ezren olvasták el, szenzációsnak tartották, annak ellenére, hogy mi magyarok jól tudjuk, hogy valójában a hivatalos nyolcadikos tananyagból idézett, legfeljebb a tálalás volt egy kicsit másabb. Van érdeklődés a magyar ügyek iránt, persze hogy mekkora, azt nem tudhatjuk még.

Hogyan lehet, hogy 25 évet kellett várni ilyen kezdeményezésre? Meg kellett érnie a pillanatnak?

A válaszom egyszerű. A román-magyar megbékélés – illetve ennek bármilyen formája vagy nüánsza – nagyon kevesek érdeke. Ha ez fontos lenne, akkor nem kellett volna annyit várni a román nyelvű Magyarságtörténetre sem. Fogalmazhatnék úgy is: sokan élnek meg a román-magyar ellentétek holdudvarából. Engem azért támogatnak, mert „a románok bántanak”, téged azért támogatnak, mert a „Székelyföldön a magyarok bántanak”. Kialakult egy status quo: nagy dumák mindenhol, munka semmi. Aztán szabadidőben összekacsintunk. Nem valami népszerű manapság a párbeszéd oldalára állni, és a román-magyar közeledést szolgálni. Unalmas dolog ez sokak számára, hiszen ez nem produkál verekedést, látványos zászlóerdőt, nemzeti dörgedelmeket. Amikor még az írott sajtóban dolgoztam, volt egy kedvenc mondásom: hivatásos magyarok, hivatásos románok. Abból élnek meg, hogy magyarok, vagy románok. Jó szakma ez manapság... És hát arra is gondolni kell, mi lenne akkor, ha megoldódna egyszerre ez a dolog? Ha arra ébrednénk, van MOGYE, van autonómia, feliratok, meg minden. Megmondom, mi lenne: ülnénk a nagy nihil közepén, mert kiderülne, semmiféle reális terve nincs sem a magyar sem a román félnek arról, hogyan lehetne munkahelyeket teremteni, hogyan lehetne az exodust megállítani. Mert, ugye, munkahelyet teremteni és jövőt építeni nagy dumákkal meg zászlóerdővel nem lehet.

Melyek az első hetek tapasztalatai, az olvasók visszajelzései, a közös munka alapján?

Újdonság az olvasóknak és a szerkesztőknek egyaránt. Már látszik, melyik rovatnak van sikere illetve értelme, melyiknek nincs. Két-három regáti munkatársunk is lett. Először hosszabb kommenteket írtak, aztán befogtuk őket munkatársnak. Jászvásár, Ploiești, Argeș, Bukarest, Krajova... Egyértelműen érezzük, hogy jó döntés volt a portál. Vannak olyan regáti olvasóink, akik már reggel lesik, mi a mai csemege. Bevallották: bármit posztolunk, örvendenek, mert nem találnak olyan román portált, ahol ennyi mindenről lehetne hallani, vitatkozni, bámészkodni. Különösen értékelik, hogy a kommentárokat moderáljuk, és majdnem mindenkinek válaszolunk.

Prioritás, hogy egy hírportálhoz hasonlóan mindig aktuálisak legyenek, vagy inkább a „nagy kérdések”, témák fontosak?

Közismert a felfogásom, miszerint a romániai magyar médiában dolgozók zöme valójában a magyarság píárosaként éli meg szakmáját. Elkönyveljük mi volt itt, ott, utána sírunk egyet, miben bántottak meg a „románok” – ez az „újság”. Leleplezni valakit, felfedezni valamit, ellene mondani a trendnek – nagyon ritka. Én a kapcsolatteremtő média harcosa voltam mindig. Éppen ezért nem is gondolok arra, hogy konkurencia lehetnék, vagy mások lennének konkurenseim. A hozzánk legközelebb álló, hozzánk hasonló munkát végző csoportosulást például egyenesen felkértük, válasszanak maguknak helyet a portálon, fussunk együtt. Természetesen a témacentrikus újságírás érdekel bennünket, hiszen az férfimunka és hasznos. Az, hogy én román vagy magyar nyelven tudom meg azt, hogy lemondott Ponta a doktori címéről – teljesen mindegy. A lényeg az, hogy azonnal tudjam meg. Magyarul, románul, angolul. De körüljárni egy témát, felfedni mozgatórugókat, tendenciákat, jelenségeket – hát nálam itt kezdődik az újságírás.

Vannak-e negatív visszajelzések?

A román olvasók közül csak az lép be hozzánk, akit valamiféleképpen érdekelnek a „magyarok”. Egyharmaduk vitázni érkezik, egyharmaduk egyetérteni, egyharmada kötekedni. Ez utóbbiak azok, akik semmihez nem tudnak hozzászólni, semmit nem értenek, csak ismételgetik azt, amit annyiszor hallunk: bozgorok, menjetek ki a mi országunkból... Ennek ellenére nem szoktunk rögtön letiltani senkit, sőt, még az obszcén megjegyzéseket is megpróbáljuk a javunkra fordítani. A napokban az üzente egy román fiatalember, hogy kapjuk be. Erre én szójátékra váltva, visszaüzentem, aminek az lett a vége, hogy a magyar nők szépek, és savanyú a szőlő...

Áll-e szándékukban „kihozni” az internetről a projektet, találkozók, különböző események formájában?

Ebből  a portálból történelmet lehetne csinálni. Ezért nem is válaszolnak leveleinkre bizonyos alapítványok, ezért bujkálnak előlünk azok, akik reklámot ígértek. Ki van zárva, hogy támogassanak bennünket. Ismétlem: keveseknek érdeke, hogy mederbe, majd helyére kerüljön a román-magyar súrlódáskorszak.

Kapcsolódók

Kimaradt?