Félmillió lej fiatalok 2015-ben megvalósuló terveire

Most igazán nyerő dolog 14 és 35 év közötti fiatalnak lenni Kolozsváron. A Kolozsvár – Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programnak köszönhetően a városi költségvetésből félmillió lejjel támogatják 250 ötlet megvalósulását, amit egy legalább 3 tagú, 14-35 év közötti fiatalokból álló csoport agyalt ki.

A csoportnak nem kell jogi személyiséggel rendelkeznie (értsd: nem kell alapítványt, egyesületet bejegyeztetni, könyvelőt fizetni stb.), csak egy nagyon egyszerű pályázati űrlapot kitöltenie. Február 28-a éjfélig lehet feltölteni a pályázatokat, majd két héten keresztül mindenki eloszthatja 10 szavazatát az összegyűlt ötletek között, aki Kolozsváron él (nem kell feltétlenül kolozsvári lakcímmel rendelkeznie, de itt kell tartózkodnia 2015-ben), és szintén a 14 és 35 év közötti korosztályhoz tartozik. A legtöbb szavazatot kapó 250 projekt kap támogatást, egyenként maximum 4500 lej értékben.

A kezdeményező PONT csoport részéről Farkas András, Ugron Hanna és Borzási Sarolta a sajtónak a Bulgakov Irodalmi Kávéházban mutatta be a projektet, de már 8 magyar iskolát is meglátogattak, ahol hatalmas érdeklődéssel fogadták a diákok a kezdeményezést. Jövő héten a román iskolák és az egyetemek végiglátogatása is elkezdődik.

A program neve Com’on Kolozsvár, és a kezdeményezők jópofa animációs film segítségével is elmagyarázzák magyar, román és angol nyelven, hogy miről is van szó:

https://www.youtube.com/watch?v=bdPZsq9Wu9o

Farkas Andrásék elmondták, a tevékenységek nagyon széles skálájával lehet pályázni, a kutyasétáltatástól kezdve a Főtéren való zumbázásig. A lényeg, hogy ne legyen politikai jellegű megmozdulás, ne uszítson senki ellen, ne biztasson alkohol- vagy drogfogyasztásra. És persze fiatalok részvételével történjen. Ezek a kikötések megtalálhatók a szabályzatban, amely a napokban már holnaptól magyarul is olvasható lesz.   

Ugron Hanna annak a 140 darab, színes urnának a prototípusát is megmutatta, amelyeket iskolákban, közintézményekben, alapítványoknál helyeznek el, és amelyek az ötletek begyűjtésére szolgálnak. A csoportok (mint említettük, minimum 3 fő, felső határ nincs, lehettek kétszázan is) a pályázati űrlap kitöltésénél segítséget is kérhetnek itt vagy itt vagy emailen: cc@yourcluj.ro.

A nyertes projekteknek 2015 március-november időszakban kell megvalósulniuk. A PONT csoport által létrehozott online felület fórumot, társulási lehetőséget is biztosít azoknak, akik egyedül vannak az ötletükkel, és megvalósításához még legalább két partnerre van szükségük. „A lényeg az, hogy minél hamarabb társuljanak, regisztráljanak, aztán az ötleteket még lehet csiszolni február 28-áig” – mondta a PONT csoport vezetője. A feltöltött ötleteket románul is meg kell szövegezni, de senki ne rettenjen vissza a formaságokkal járó feladatoktól, mert számos civil szervezet tagjai fognak bekapcsolódni facilitátorként, vagyis segítőként a programba. Csak ötletre van szükség, segítséget már lehet hozzá kérni, szintén a fent megadott címeken.

Kapcsolódók

Kimaradt?