Egyetemista Mikulások járták Kolozsvárt

Intézményeket, családokat látogattak meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Mikulásai.

A diákszövetségnél már évek óta minden évben megszervezik a saját, egyetemistákból toborzott Mikulás-hadsereget, amelyik kérésre bármilyen kolozsvári – vagy akár közeli faluban levő – családhoz és intézményhez ellátogat válogatott krampuszaival. Idén szintén összegyűjtötték a legjobb Mikulásokat, és örömet szereztek a gyerekeknek.

Mivel egy-egy látogatás legalább félórába kerül, a különböző látogatásokat több nap alatt bonyolították le, sőt, van aki jövő csütörtökre, december 11-re egyeztetett a fehérszakallúakkal.

A KMDSZ felhívására hét Mikulús és nyolc krampusz jelentkezett, akiket mind felvettek. A kezdők kevesebb helyszínt kaptak, a tapasztaltabbak – van például, aki öt éve űzi a szakmát telente – több helyre mentek el. Idén is óvodákba és családokhoz jártak el, de még egy úszóversenyre is ellátogattak.

Az ajándékokat a szülők vagy intézmények állták. Amikor a találkozást beszélték meg, arra is mindig kitértek, hogyan lopják a Mikulás puttonyába az átadandó ajándékokat. A gyerekek mindenhol örömmel fogadták a Mikulást és csinos krampuszait, elbeszélgethettek a rejtélyes figurával távoli útjairól és kalandjairól.

Kimaradt?