Amerikai bíróság: a csimpánzokra nem vonatkoznak az emberi jogok

Az illetékes New York állambeli fellebbviteli bíróság megerősítette azt a 2013-ban született bírósági döntést, amely szerint a csimpánzokat nem illetik meg az emberi jogok, mivel jogi kötelezettségekkel sem bírnak és felelősséget sem viselnek tetteikért.

Az ügyet a 2007-ben alapított Nonhuman Rights Project nevű állatvédő szervezet indította egy Tommy nevű csimpánz kiszabadításáért. Érvelése szerint a csimpánzokat és más, emberekhez hasonló intelligens állatokat megilletnek bizonyos emberi alapjogok, így például a szabadsághoz való jog.

Az illetékes bíróság csütörtöki döntéséhez fűzött indoklásában emlékeztetett arra, hogy a jogelmélet szemszögéből személynek számít az a lény, akit a jog képesnek tart jogok és kötelezettségek viselésére.

„Szükségtelen is kimondani, hogy az emberi lényektől eltérően a csimpánzok nem viselhetnek jogi kötelezettségeket, nem képesek alávetni magukat a társadalmi felelősségnek és nem vonhatók jogi felelősségre tetteikért” – fogalmaznak az indoklásban, amely szerint még nem volt jogi precedens arra, hogy egy állatot személyként ismerjenek el és ekként kezeljenek.

A szórakoztatóiparból érkezett Tommy a New York állambeli Gloversville-ben, egy átalakított pajtában él, az állatvédő csoport szerint helyzete hasonló egy jogtalanul elítélt, magánzárkában sínylődő fogvatartottéhoz. 

A bíróság ugyanakkor megjegyezte: semmi arra utaló jelet nem találtak, hogy a körülbelül 40 - más források szerint 26 - éves majommal rosszul bántak volna, vagy nem tartották volna be az állattartás szabályait. 

Ha ezzel együtt nem tartják kielégítőnek a majmok vagy más állatok tartási körülményeit, lehetőség van arra, hogy lobbizzanak a törvényhozásnál a feltételek szigorításáért - tették hozzá.

A Nonhuman Rights Project jogásza, Steven Wise két hasonló ügyben is képvisel csimpánzokat, és további bejelentéseket is tervez. Tommy esetében jelezte, hogy New York állam legfelsőbb szintű fellebbviteli bírósága elé viszi az ügyet.

A csimpánz tulajdonosa, Patrick Lavery elmondta: egyetért a bíróság döntésével, hozzátéve, hogy Tommy a lehető legjobb gondozást kapja, és egy természetvédelmi terület befogadási várólistáján van.

 

Kimaradt?