Megbüntetik a kézdivásárhelyi „gyászolókat"

Még nem tudják mire alapozva, de megbírságolják azokat a kézdivásárhelyieket, akik hétfőn piros-fehér-zöld szalaggal díszített gyászlobogókat helyeztek el épületekre, és a román nemzeti ünnepen felvonulóknak ezek között kellett áthaladniuk, jelentette ki sajtótájékoztatóján Marius Popica.

Kovászna megye prefektusa elmondta: kivizsgáló bizottságot alapítanak, amelynek dolga megtalálni azt a törvényt, amelyre hivatkozva felelősségre lehet vonni az gyászlobogósokat. „Sajnos a büntető törvénykönyvből (btk.) kikerült a nemzeti szimbólumok megsértését büntető cikkely”, mondta Marius Popica, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a köztéri hirdetésre vonatkozó jogszabály alapján fognak bírságolni, de a lényeg, hogy valamit találnak, ami alapján eljárhatnak.

„Kovászna megyében szépen, békésen ünnepeltünk, ezért a kézdivásárhelyiek gesztusa elszomorító”, tette hozzá a prefektus, aki szerint nem kellene túl nagy jelentőséget tulajdonítani a „forrófejű” kézdivásárhelyi magánszemélyek gesztusának, hiszen meggyőződése, hogy az nem képviseli a magyar közösség gondolkodásmódját, és szabad országban is élünk, de nem csak jogaink vannak, hanem kötelességeink is, mutatott rá a háromszéki kormánybiztos.

A Noua Dreaptát nem hallotta

Hozzátette: köszöni a Kovászna megyei önkormányzatoknak, hogy a december 1-i ünnepséget támogatták pénzzel és logisztikával, de abban bízik jövőre képviselőik odaállnak és jelen lesznek a koszorúzásokon is.

Marius Popica újságírói kérdésre válaszolva – miszerint nem-e kellene kivizsgálni s felelősségre vonni a Sepsiszentgyörgyön hangoskodó és magyarellenes rigmusokat skandáló Noua Dreaptă – Új Jobboldal tagjait – kifejtette: ő nem volt jelen a város főutcáján szervezett felvonuláson, ezért nem hallotta, hogy a Noua Dreaptă tagjai kiabáltak volna, csak azt látta, hogy amikor az ünnepség helyszínére értek civilizáltan viselkedtek. A prefektus szerint ha valaki feljelentést tesz és bizonyítékot mutat be az Új Jobboldal tagjai ellen, akkor azt is kivizsgálják.

Bokor Tibor egyelőre nem reagál

Mint beszámoltunk róla, a román sajtó azt is kifogásolta, hogy Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában alig lehetett román zászlót látni a nemzeti ünnepen. Emellett a két megyeszékhelyen tartott hivatalos rendezvényen nem jelent meg egyik város RMDSZ-es polgármestere sem, illetve hiányzott a két megyei tanácselnök, Borboly Csaba és Tamás Sándor is. Ugyanakkor azzal vádolták Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármestert, hogy egyenesen megtiltotta a román nemzeti lobogó kitűzését a városban.

Kedden lapunk nem tudta elérni Bokor Tibort, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnököt sem. Bokor sajtósa arra hivatkozott, hogy a polgármester terepen van, Tamás Sándor pedig egy gyűlésen vett részt.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?