Guinness-rekordot döntött kabátszalonnájával a magyar hentes

Összesen 145,2 kilós az a mangalica kabátszalonna, amellyel a szihalmi hentes kápráztatta el a Heves megyei falu disznótorának vendégeit. Ezzel új Guinness-rekordot állította fel. Virág Dénes 2010-ben is csúcsot döntött már, akkor 112,1 kilós szalonnát készített – írja a heol.hu.

Az újabb gigaszalonnát Csetneki Lászlót, a Magyar Gasztronómiai Szövetség Észak-Bükki Régiójának elnöke hitelesítette a hétvégi disznótoron – derül ki a cikkből.

Virág Dénes hetek óta készült a rekordkísérletre. Elmondta: kabátszalonnát készíteni azért nehéz, mert a munkafolyamatok során egyben kell mozgatni a hatalmas szalonnát.

A lefejtéskor 153 kilót nyomott a szalonna, már akkor lehetett sejteni, hogy csúcsméretű lesz, és nagyobb, mint az eddigi rekord, az ajakiak 137 kilós példánya. Ezután sózás, három hétig tartó pácolás és füstölés következett. Ahhoz, hogy ez a hatalmas szalonna füstre kerülhessen négy méter magas füstölőt kellett építenie a hentesmesternek. A tizennyolc órás füstölés után speciális vörösfenyő asztalra került a rekorderjelölt hentesáru. Ezután kisteherautón szállították a rekordkísérlet hitelesítésnek helyszínére, a szihalmi Kemencés Udvarba. A hentes megjegyezte: reméli, ebből a rekorderszalonnából végre neki is jut majd kóstoló, mert 2010-ben éppen neki nem maradt az akkori hatalmas példányból.

Kimaradt?