Ponta: az RMDSZ dolga dönteni a kormányzati szerepvállalásról

December 10-re ígérte a jövő évi költségvetés parlamenti elfogadását kedden a miniszterelnök. Victor Ponta kormányátalakítást is kilátásba helyezett.

A jövő évi költségvetés december 10-i elfogadása után a Călin Popescu Tăriceanu Liberális Reformista Pártot (PLR) is bevonná a kormányba a miniszterelnök. Victor Ponta kedden elmondta, hogy a kormányátalakítás után bizalmi szavazás kér a parlamenttől. Annál is inkább, mert a kormány szerkezete is változna, kevesebb számú minisztere lenne.

Victor Ponta szerint jövő hétre már tudni lehet, hogy a jelenlegi kormány a helyén marad-e. Ezzel arra is utalt, hogy az RMDSZ ezen a héten dönt a további kormányzati szerepvállalásról. Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte milyen döntést hoz majd a szövetség, a miniszterelnök kijelentette: „Én mindig korrektül viszonyultam az RMDSZ-es kollégákhoz. Nincsenek olyan jelzéseim, hogy kilépnének a kormányból. Ám ebben a kérdésben nekik kell dönteniük.”

Ponta ugyanakkor megerősítette azt a korábbi sajtóértesülést, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) csak jövő tavasszal tart rendkívüli kongresszust. A PSD elnöke hozzátette, hogy a párt jelentős változásokra készül, mert meg akarja nyerni a 2016-os választásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?