Természetellenes a női-férfi egyenjogúság a török államfő szerint

A török államfő elutasította és „természetellenesnek" nevezte hétfőn a nők és a férfiak teljes körű egyenjogúságát, valamint élesen bírálta a feministákat, amiért azok szerinte elutasítják az anyaságot.

„Vallásunk, az iszlám egyetlen helyet jelölt ki a nők számára a társadalomban: az anyaságot" – mondta Recep Tayyip Erdogan egy isztambuli konferencián, amelyet a nők és a jog témájában rendeztek. „Bizonyos emberek meg tudják ezt érteni, míg mások nem. Önök ezt nem tudják elmagyarázni a feministáknak, mert ők nem fogadják el az anyaság eszméjét" – tette hozzá.

A török államfő szerint a férfiakat és a nőket nem lehet azonos módon kezelni, mivel az az emberi természetnek ellentmondana. Erdogan ezzel kapcsolatban példaként említette a munka világát. „A nőkkel nem lehet ugyanazt a munkát elvégeztetni, mint a férfiakkal, ahogy az a múltban, a kommunista rezsimek idején megszokott volt" – mondta. A terhes és a szoptatós nők nem dolgozhatnak ugyanolyan körülmények között, mint a férfiak – jegyezte meg Erdogan.

Egy török női egyesület vizsgálata szerint az utóbbi időben jelentősen nőtt a családon belüli erőszakos cselekmények száma: idén már 260 nőt gyilkoltak meg, míg tavaly egész évben 214-et. Törökországban majdnem naponta megöl egy nőt a férje, az élettársa vagy valamelyik rokona. Az államfő erre is kitért, elfogadhatatlannak és az iszlám szabályait sértőnek tartja a nők elleni erőszakot.

Erdogant 11 éven át tartó miniszterelnöksége alatt rendszeresen azzal vádolták, hogy iszlamizálni akarja a társadalmat, ennek részeként pedig a nők jogainak megnyirbálására törekszik. A politikus, aki augusztus óta államfő, korábban számos alkalommal feldühítette a török feminista mozgalmakat azzal, hogy megpróbálta – eddig sikertelenül – korlátozni a nők abortuszhoz való jogát, és azt javasolta nekik, hogy legalább három gyermeket szüljenek.

Kimaradt?