Baltával ölte meg feleségét Amerikában egy kolozsvári férfi

Fejszével ütötte agyon a feleségét az Egyesült Államokban egy kolozsvári férfi. A gyilkos elismerte tettét, és halálbüntetést kért a bíróságtól – idézték a hírtelevíziók az amerikai sajtót.

Szokatlan kegyetlenséggel ölte meg a feleségét Wisconsin államban egy kolozsvári férfi. A 38 éves Cristian Loga-Negru fejszével ütötte agyon a szintén romániai, 36 éves nőt, akivel mindössze néhány hónapja házasodott össze.

A gyilkosság után a férfi a holttestet abba a motelbe vitte, ahol az apjával együtt lakott egy ideje. Itt találtak rá a rendőrök is, akiknek azonnal beismerte a tettét. Közölte, hogy halálbüntetést kér a gyilkosságért.

Az amerikai sajtó szerint a férfi már az esküvő utáni napokban megváltozott, agresszívé vált, olyannyira, hogy a felesége kénytelen volt szétköltözni tőle. A nő annak a cégnek a tulajdonosánál keresett menedéket, amelynek alkalmazottja volt. Cristian Loga-Negru azonban hamar a nyomára bukkant, és fejszével rátámadt, amikor a felesége hazatért a munkahelyéről.

A Chicago Tribune szerint a férfinek ez már a harmadik házassága volt és egy pénzügyi tanácsadó cégnél dolgozott. A férfi ugyanakkor a Facebook-oldalának adatlapjára azt írta, hogy 2007 és 2010 között az amerikai hadsereg kémelhárítása alkalmazta. Cristian Loga-Negru egy ismert kolozsvári koreográfus fia.

Kimaradt?