Ügyészségi vizsgálat indult a Szatmár megyei önkormányzat alelnöke ellen

Egy kiszivárgott hangfelvétel alapján ügyészségi vizsgálat indult Mircea Govor Szatmár megyei önkormányzati alelnök ellen, aki egy héttel ezelőtt forrásmegvonással fenyegette meg a megye polgármestereit, iskolaigazgatóit, intézményvezetőit, ha nem Victor Ponta nyeri meg az elnökválasztást Szatmár megyében.

A Korrupcióellenes Ügyészség a Gandullal közölte, hivatalból indított eljárást Govor ellen, akit befolyással való visszaéléssel gyanúsít. Az ügyészség álláspontja szerint Govor a befolyását bizonyos javak és előnyök illetéktelen megszerzésére használta. A Johannist támogató Keresztény-Liberális Szövetség bejelentette, feljelentést tett a Szatmár megyei politikus ellen, akit törvénytelenségek elkövetésére való felbujtással is vádol.

„Amikor majd elosztjuk a megye költségvetését, én garantálom, hogy nem kaptok semmit. Fel fog kopni az állatok, de ilyen az élet” - kiabálta a felvételen az önkormányzati vezető. Govor azt is elmondta, az ortodox püspököt is meggyőzte arról, hogy tegyen Ponta győzelméért. Kijelentette, valamennyi templomban ott lesz a PSD képviselője, és a vasárnapi istentisztelet végén SMS-ben jelenti, hogy elhangzott-e a baloldali jelölt támogatására vonatkozó felhívás. Azt is elmondta, a magyar egyházak templomaiból is jelentést kap. Hozzátette, megegyeztek az RMDSZ-szel, de a magyar szervezet ravasz mert „két kapura játszik”.

Arra kérte hallgatóságát, hogy szervezzék meg: valamennyi szavazóhelyiség előtt álljon ott a párt bizalmát élvező népszerű román és magyar ember, aki a szavazóhelyiségbe való belépés előtt beszélgessen el az emberekkel, és fejezze ki reményét, hogy a megfelelő jelöltre szavaznak.

Mint korábban megírtuk, Kereskényi Gábor szatmári RMDSZ-elnök „szemszedett hazugságnak” és „kreténségnek” nevezte Mircea Govor szavait. „Meghallgattam én is felvételt, és felismertem Govor hangját. Mindenkit belekevert a kampányba. Nehéz kommentálni a képtelenségeit, ez egy Govorra jellemző megnyilvánulás volt”

Kapcsolódók

Kimaradt?