Ígéretözönt kaptak a kormánytól a pedagógusok

Többlépcsős béremelést igért a pedagógusoknak kedden Victor Ponta miniszterelnök, államfőjelölt. A HotNews által közölt dokumentum szerint a kormány új tanügyi törvényt, korhatár előtti nyugdíjazást is ígért írásban a pedagógus-szakszervezeteknek.

A portál nyilvánosságra hozta a szakszervezetekkel kötött megállapodás szövegét is. A 16 pontból álló dokumentumot a kormány nyolc minisztere is aláírta az államfőválasztás első fordulója előtt. A megállapodás tényét Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke is megerősítette a HotNewsnak, Remus Pricopie oktatási miniszter pedig az Adevărulnak.

A dokumentum szerint:

- hat lépcsőben, egyenként öt százalékkal (évente tíz százalékkal) emelik a pedagógusok bérét 2017-ig

- új tanügyi törvényt dolgoznak ki

- megváltozik a tanterv és a diákok képességeit felmérő rendszer

- 2016-ig felszabadítanak 2500 állást a tanügyben

- 35 százalékkal növelik a tanügyben a kisegítő személyzet bérét

- lehetővé teszik a pedagógusok nyugdíjba vonulását három évvel a korhatár előtt

- kötelezik az önkormányzatokat a tanárok ingázási költségeik megtérítésére

- évi száz eurót biztosítanak a pedagógusoknak a szakmai továbbképzésükre

A kormány és a pedagógus-szakszervezetek megállapodása

Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy a kormány be is tudja tartani az ígéreteit, Simion Hăncescu a HotNewsnak elmondta: Victor Ponta megígérte, hogy ha államfővé választják, akkor a következő miniszterelnök is alá fogja írni a megállapodást. A szakszervezeti vezető a költségvetési miniszter szavait is idézte, aki szerint 2016-ban is választások lesznek, így nem engedhetik meg maguknak az ígéretek megszegését.

Cikkünk frissül

Kimaradt?