Kreténségnek minősítette Johannis, hogy elszakítaná Erdélyt

Elutasította és kreténségnek nevezte a jobboldal versenyben maradt államfőjelöltje, Klaus Johannis, hogy Erdély elszakítására törekedne. A vád az ellenjelöltje részéről hangzott el.

Johannis csütörtök este a Digi24 televízióban nyilatkozott erről, miután ugyanaznap a kolozsvári sajtótájékoztatóján is cáfolta ezeket a vádakat. „Hogyan állíthatja valaki 2014-ben a választóknak, hogy bárki is el akarná szakítani Erdélyt Romániától? Ez nem politikai nyilatkozat, ez kreténség” – fogalmazott Nagyszeben polgármestere.

Johannis ugyanakkor megütközését fejezte ki amiatt, hogy fiatal politikusként ellenjelöltje, Victor Ponta olyasmikkel hozakodik elő, amiken korábban „nehezen tudta túltenni magát” az ország. 

banner_PzNFZM03_300x250.5.jpg
banner_XU1bnpLd_970x250.5c.jpg
banner_QwDxZB6z_728x90.1.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?