Szívesen megfosztaná nyugdíjától Băsescut Ponta

Victor Ponta szerint az lenne az igazságos, ha az államfő nem kapna elnöki nyugdíjat az államtól, mert nagyon sokszor megszegte az alkotmányt.

A kormányfő és államfőjelölt erről a România TV-ben nyilatkozott hétfőn este. Azt mondta: a törvény szerint az államfő nem kaphat nyugdíjat, ha leváltják tisztségéből. Hozzátette azonban, hogy el szeretné kerülni a politikai válságot.

Ezzel értésre adta, hogy nem szándékszik beindítani Traian Băsescu felfüggesztésének folyamatát. „De ez nem jelenti azt, hogy a mandátumának utolsó heteiben azt tesz, amit akar” – tette hozzá.

Korábban Ponta azt is közölte: nem ért egyet azzal, hogy az államfőnek mandátuma lejárta után lakást utaljon ki az állam a protokollalapból. Ezt egyébként törvény írja elő, de ezt a jogszabályt a miniszterelnök módosítaná. Azzal érvet, hogy Băsescunak már van egy állami lakása, amit még főpolgármesteri mandátumában „utalt ki magának”.

A törvény szerint a volt államelnökök jogosultak egy lakásra az állami protokollalapból. Alkalmazhatnak egy tanácsost és egy titkárnőt, jár nekik egy szolgálati autó, és a kormányőrség biztosítja a védelmüket. Életük végéig havi illetményt is kapnak a román államtól, ami az államfői fizetés 75 százaléka.

Kimaradt?