Családvédelmi okból szerelték le Steve Jobs emlékművét az oroszok

Elbontották a Steve Jobs emlékére egy szentpétervári egyetem kampuszán emelt iPhone-szobrot, miután a Jobs által alapított Apple amerikai informatikai óriáscég jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Tim Cook nyilvánosan vállalta homoszexualitását.

A Nyugat-Európai Pénzügyi Szövetség (ZEFSZ) nevű orosz vállalati tömörülés közleményben jelentette be a honlapján, hogy „kénytelenek voltak" elbontani a két méter magas okostelefon-formájú emlékművet, miután az új cégvezető „nyilvánosan szodómiára hívott fel".

Az indoklás szerint az orosz törvények tiltják a „homoszexuális propagandát" a fiatalkorúak körében, ezért kényszerültek eltávolítani a szobrot a helyről, „fiatal hallgatók és tudósok közvetlen környezetéből". Az orosz törvények védik a gyermekeket a hagyományos családmodellt tagadó információtól - hangoztatta a ZEFSZ, amely 2013 januárjában a hasnyálmirigyrákban két évvel korábban, 56 évesen elhunyt Steve Jobs emlékére a szobrot emeltette.

A vállalati szövetség közleményével szembehelyezkedve a TASZSZ orosz hírügynökség azt állította, hogy a Jobs-emlékművet a szentpétervári cégtömörülés valójában karbantartás miatt szerelte le.

Tim Cook múlt heti bejelentése után Vitalij Milonov szentpétervári regionális képviselő, a „melegpropagandát" tiltó, előbb saját kormányzóságában, majd szövetségi szinten is bevezetett törvény kezdeményezője javasolta, hogy tiltsák ki Oroszországból az Apple vezérigazgatóját. Az 53 éves Cook az eddigi legismertebb amerikai vállalatvezető, aki felvállalta másságát.

Kapcsolódók

Kimaradt?