Ősi indián motívumokkal díszített új palotát építtet a bolíviai elnök

Új elnöki palotát építtet Evo Morales bolíviai elnök, aki szerint az őslakos indián motívumokkal díszített épület emlékeztetni fogja a bolíviaiakat kulturális örökségükre - jelentette a BBC. Az új palota építésére vonatkozó szerződéseket aáíró Evo Morales elmondása szerint az épület bolíviai szakemberek által készített terveit a gyarmatosítás előtti Tiahuanaco kultúra építészete inspirálta. 

A új palota a 16. században épült Megégett Palota funkcióit fogja átvenni. Az épület, amely arról kapta nevét, hogy 1875-ben egy lázadás során kifosztották és felgyújtották, Evo Morales szerint tele van európai jelképekkel és olyan szűkős, mint egy egérlyuk. 

A harmadik elnöki ciklusát nemrégiben megkezdő politikus azt is elmondta, hogy az új palotát A nép nagy házának fogják hívni, és a Megégett Palota mögött épül fel. Az építkezés költségeit 36 millió dolláros összegre becsülik, az elnök szerint azonban nem minősül luxuskiadásnak.

A 29 emeletesre tervezett épülethez helikopter-leszállópálya is tartozik majd. Az elnöki használatra fenntartott szobák mellett kormányzati tanácstermeknek is helyet kapnak, csakúgy, mint egy ezer fő befogadására képes előadóterem és egy őslakos szertartások elvégzésére alkalmas központ. Lesz egy olyan terem is, amely a kokalevél társadalmi és történelmi jelentőségét ünnepli. Evo Morales korábban a kokacserje-termesztők szakszervezetének volt a vezetője. 

A jelenlegi elnöki palotát múzeummá alakítják át. 

Az elnöki hivatalt vezető Juan Ramón Quintana miniszter úgy fogalmazott, a mostani palotában fosztottak meg a korábbi kormányok Bolíviát a vagyonától, az örökségétől és a múltjától. Hozzátette, hogy az épület tanúja volt árulásnak, korrupciónak és gyilkosságnak, de hősi tetteknek is. "A legborzalmasabb történelmet írták itt, de a legnemesebbet is" - mondta. 

Kimaradt?