Részvételre buzdítanak az erdélyi magyar egyházak vezetői

A vasárnap elnökválasztáson való részvételre buzdítanak a magyar sajtóhoz eljuttatott nyílt leveleikben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői.

A Krónika című napilap pénteken közölt összefoglalója szerint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyílt levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavazati jog drágán megszerzett kiváltság, ezért a választásokon való részvételt kötelezőnek kell tekinteni.

Mozgósító szándékú nyílt levelében Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke „a közömbösség állapotából való felemelkedést” hangsúlyozza. „Nem mindegy, hogy hogyan tudunk egymás szemébe nézni. Emberi és társadalmi kötelességünk élni szavazati jogunkkal” – fogalmazott az egyházi méltóság. Adorjáni Dezső Zoltán arra kéri a felelősen gondolkodó közösségi tagokat, hogy vegyenek részt az államfőválasztáson, és az erdélyi magyar nemzet érdekeit, törekvéseit felvállaló magyar érdekképviseletre voksoljanak.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arra mutatott rá üzenetében, a magyarság sokadjára szalasztotta el annak a lehetőségét, hogy egyesített erővel, „egyetlen tömbben” lépjen fel az érdekérvényesítés céljából, és közös államfőjelöltet állítson a közelgő megmérettetésen.

Az államfőválasztáson való részvételre buzdít körlevelében Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is, emlékeztetve, hogy erre már a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia is közös felhívásban kérte híveit.

 

Kimaradt?