Vasárnapra Nagyváradon is lesz távfűtés

Bár Nagyváradon az elmúlt csütörtökön beindították a  távhőszolgáltatást, a város lakóinak jó része jelenleg is fázik. A helyzetre magyarázattal ma Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, Stănel Necula, a Nagyváradi Hőerőmű Zrt. válságmenedzsere és Eustafie Ilisiei sajtószóvivő szolgált.

Péntekre feltöltik a vezetékeket, vasárnapra pedig mindenütt lesz fűtés és meleg víz, mondta, mondta Ilie Bolojan polgármester. Mivel a városban megkezdték a 2-es számú fővezeték cseréjét, és a munkát folyatják is, míg az időjárás engedi, két választási lehetőségük volt.

Az egyik, hogy két hétre leállítják a meleg vizet az egész megyeszékhelyen, a másik, hogy e hét végéig nem lesz mindenütt távfűtés – emellett döntöttek. A polgármester azt is hozzátette: helyenként a tulajdonostársulások döntöttek úgy, hogy nem nyitják még meg a csapokat, ez azonban nem az önkormányzat felelőssége, ugyanakkor elnézést kért a munkálatok okozta kellemetlenségekért.

Nagyváradon az Őssi-negyedben, a Splaiul Crişanei utca környékén, a Nufărul negyedben a Pece-pataktól a  Ciheiului) utcáig, a városközpontban és a Cantemir utca környékén nincs távfűtés, tehát ott, ahol a 2-es fővezeték a Körös bal partján biztosítja a fűtést. A válságmenedzser azt is elmondta, hogy 24 órából 24-et dolgoznak, nincs ember-vagy eszközhiányuk, de kiszámíthatatlan, hogy az elöregedett fűtési vezetékek hol és mikor hibásodnak meg, de az esetleges hibák elhárítására felkészültek.

Kimaradt?