Falfirkák csúfítják Kolozsvár belvárosi épületeit (GALÉRIA)

A ziardecluj.ro feltérképezte a Kolozsvár belvárosát csúfító falfirkákat. A portál szerint kínos lesz, ha ezek a mázolmányok fogadják majd jövőre az Európa Ifjúsági Fővárosába látogatókat.

Az alkalmi graffitisek nem válogatnak: minden épületet szívsen összefirkálnak, de az oktatási intézményeket és a frissen felújított épületeket kedvelik leginkább. Nem úszta meg a feliratokat a János Zsigmond Kollégium sem.

A Belvárosi Unitárius Egyházközség lelkésze, Rácz Norbert elmondta, nem tettek feljelentést a rendőrségen, inkább megpróbálták letakarítani az épületről a firkákat. "Térfigyelő kameránk is van, sokszor végignéztük a felvételeket, ám a tettesek mindig kapucnival a fejükön festegetnek, így felismerhetetlenek” – magyarázta a lelkész.

A Gheorghe Dima Zeneakadémia rektora a portálnak elmondta, ők már tettek feljelentést a rendőrségen, de nem volt semmi haszna. „Sok iskola van a közelben, és úgy látszik, a diákok a mi falainkon élik ki a rajztehetségüket” – mondta Vasile Jucan. Hozzátette, az intézmény hamarosan nekilát az épület falainak megtiszításához.

 

Kimaradt?