Verestóy: nem vagyok érintett az erdő-visszaszolgáltatási ügyben

Cáfolta csütörtökön Verestóy Attila szenátor, hogy érintett lenne az erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos korrupciós ügyben.

Szerdán a stiripesurse.ro írt arról, hogy az erdő-visszaszolgáltatási ügy mellett az ügyészség a Hargita megyei erdőlopási ügyekben is nyomoz. Így került be a képbe Mircea Dușa védelmi miniszter, aki a portál szerint korábban, még belügyminiszteri mandátuma alatt, Verestóy Attila kérésére megpróbálta leállítani az erdőlopások kivizsgálását.

"Húsz éve próbálnak belekavarni egy olyan dologba, amihez semmi közöm: nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással" - jelentette ki a Transindexnek a szenátor. Elmondta, a Nagy-Románia Párt régi híresztelése, hogy érdekelt lenne az erdőkitermelésben, ami időről időre előkerül a sajtóban.

„Egyébként várható volt, hogy ebben az eléggé durva és kimondottan mocskos kampányban megpróbálnak az RMDSZ-ben valamilyen hatással bíró emberekbe belekötni. Korodi Attila környezetvédelmi minisztert is megemlítették, pedig nem is tartozik hatáskörébe az erdőügy területe" - mondta a politikus. 

Kapcsolódók

Kimaradt?