Lehet pályázni a Szent György kiválósági ösztöndíjra

Sepsiszentgyörgy önkormányzata hatodik alkalommal hirdeti meg a Szent György kiválósági ösztöndíjprogramot. Az évente egyszer odaítélt, személyenként 3000 lej értékű ösztöndíj az általános tanulmányok terén kiemelkedő eredményeket elért XII. osztályosok által pályázható meg.

Az általános tanulmányi átlag mellett figyelembe veszik a tantárgyversenyeken való részvételt és elért eredményeket, illetve a diákok szervezői készségét, diáktanácsokkal vagy nonprofit szervezetekkel való együttműködését.

Ösztöndíjban a legnagyobb pontszámot elért öt pályázó részesül, ennek odaítéléséről Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa dönt. A pályázati iratcsomókat a polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában lehet leadni 2014. november 13-ig.

A pályázati iratcsomónak tartalmaznia kell: személyazonossági kártya, szándéknyilatkozat, önéletrajz, a pályázó oktatási intézménye által kiállított igazolás az év végi tanulmányi átlagról, másolatok oklevelekről, másolatok részvételi bizonylatokról, szervezetek ajánlólevele, valamint egyéb dokumentumok, melyek igazolják a tanulásban elért eredményeket.

További részletek a polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában, illetve a hivatal weboldalán: www.sepsi.ro. 

Kimaradt?