Hivatalos: minden városban lesz 1918. december 1. nevű főút

Kihirdették azt a törvényt, amelyik kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az "1918. december 1." nevet viselje - közölték a szerdai lapok. A dátum a gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.

Románia nemzeti ünnepének a megünnepléséről szóló jogszabály azt is előírja, hogy december elsején Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük.

A tervezetet Mircea Dușa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, akit Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök többször is pártja erdélyi magyar ügyekben illetékes szakpolitikusának nevezett.

A jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét. December elsejét 1990-ben nyilvánították Románia nemzeti ünnepévé, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kifejezték azon szándékukat, hogy Erdély, a Partium és a Bánság egyesüljön Romániával.

A romániai városok túlnyomó többségében létezik már 1918. December 1. nevű út, ez alól viszont a magyar többségű Hargita megye székhelye, Csíkszereda kivételt jelent. Sepsiszentgyörgyön régóta konfliktust okoz, hogy az 1918. December 1. utca egyes szakaszait átnevezné az önkormányzat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?