Többnyelvű anyakönyvi kivonatok - apostille-tanúsítvány nélkül

A Hivatalos Közlöny 2012. április 26-i 277. számában olvasható az a 65. számú törvény, amely a Bécsben 1976. szeptember 8-án aláírt, az Anyakönyvek Nemzetközi Bizottsága által kidolgozott, 16. számot viselő Egyezményhez történő csatlakozásunkat mondta ki és emelte be azt jogrendünkbe. A törvény 3. szakasza szerint hatálybalépésére csak a közlönyi megjelenését követő 120 nap elteltével kerülhetett sor.

Ez pedig 2012. augusztus 23-án bekövetkezett, tehát elvileg ettől a naptól kezdődően az egyezményt a kezdetektől aláíró és az ehhez később csatlakozó államok a többnyelvű, külföldön felhasznált és ott bemutatott anyakönyvi kivonatokat (a születési és a halotti bizonyítványt, valamint a házasságlevelet) akkor is érvényesnek ismerhetik el, ha ezen a kibocsátó állam hatósága (nálunk jelenleg a prefektúra) apostille-tanúsítványa nem szerepel.

Még mindig a törvényi keretnél időzve, azt is fontos tudni még, hogy az említett törvény hatálybalépésétől számított 60 napon belül kormányhatározattal jóváhagyott eljárási szabályok lépnek majd életbe, amelyeket a Közigazgatási és Belügyi Minisztérium dolgoz ki.

Az Egyezmény legfontosabb előírásának azt tartom, hogy jelentősen megkönnyíti (majd) az ügyintézést azoknak az állampolgároknak, akik a fent említett anyakönyvi kivonatokat más ország területén használják fel az abban foglalt tények, adatok bizonyítására.

Érthetőbben: (régi nevükön) az anyakönyvi hivatalok legalább két nyelven (a kiállító állam hivatalos nyelvén vagy nyelvein és francia nyelven ) állítják ki azokat, és nincs, nem lesz szükség ezeknek az okmányoknak apostille-tanúsítvánnyal történő ellátására. Itt vetem közbe, hogy az okmányok, hivatalos iratok apostille-tanúsítvánnyal történő ellátása azután vált kötelezővé, miután Románia az 1999. évi 66. kormányrendelettel, amelyet a 2000. évi 52. törvénnyel hagytak jóvá, csatlakozott egy másik, többoldalú nemzetközi egyezményhez. (Hága, 1961. október 5.)

Ezzel az aláíró államok viszonyában az addigi felülhitelesítést kiváltotta az iratoknak legtöbb apostille-tanúsítvánnyal történő ellátása (Egyezmény, 3. szakasz), aminek kivitelezésére, elvégzésére nálunk a jelenlegi, időközben többször megváltoztatott előírások szerint - irattól függően - a törvényszékeket, a prefektúrákat és a közjegyzői kamarákat hatalmazták fel. (ennek további részleteiről majd egy másik ismertetőben lesz szó).

A 65. törvény mellékleteként a 277. Hivatalos Közlönyben megjelentetett Egyezményben, A, B és C jelzésű nyomtatvány is szerepel, egységes szimbólumokkal és rovatokkal, amelyeket az adott állam másokkal is kiegészíthet, ha ehhez előzetesen megszerzi a Nemzetközi Anyakönyvi Hivatalok Bizottsága Közgyűlésének jóváhagyását (Egyezmény, 3. szakasz.)

A nemzetközi egyezményhez történő, törvénnyel történő csatlakozásunkat előkészítő miniszteri előterjesztés azonban arra is figyelmeztetett, hogy a többnyelvű anyakönyvi kivonatok külföldön történő elismerése és elismertetése folyamatában adódhatnak olyan helyzetek, amikor egyes államok hatóságai mégis kérik az apostille-tanúsítvány meglétét. A figyelmeztetést komolyan kell venni, és a majdani hazai eljárási szabályok ismeretében ajánlatos lesz minden esetben előzetesen a kérdéses állam hatóságainál az ottani gyakorlatról is információkat szerezni.

Kimaradt?