Telefonos applikáció lehet a taxisok konkurenciája

A taxisok rémeként ismert Uber nevű telefonos applikációt 2009-ben indították útjára az Amerikai Egyesült Államokban, hamarosan pedig itthon is megjelenik.

Bárki, akinek okostelefonja van, használhatja. Az applikáció lényege, hogy bárki taxis lehessen: egy térképen láthatjuk, hol van szükség fuvarra, ha pedig felvesszük a klienst, a program  a távot, sebességet és utazási körülméyneket figyelembe véve kiszámítja, mennyibe került az utaztatás. A céghez csatlakozó amatőr sofőrök bármikor és bármennyit dolgozhatnak, a bérükön pedig osztoznak az Uberrel.

A meglehetősen ellentmondásos fogadtatású Uber már három kontinensen hódít, Európával és Ázsiával együtt 45 országot tudhat magáénak, amelyet mostanáig meghódított. Legközelebb a cseheknél működtetik, de tervezik, hogy Magyarországon, Szlovákiában és Romániában is elérhetővé tegyék. Tüntettek már ellene taxisok több országban is, létezik olyan város, ahonnan kitiltották.

Mihai Ghişă, a taxisokat és autókölcsönzőket tömörítő szervezet elnöke szerint korábban már létezett hasonló próbálkozás az országban, de a technológiai ismeretek feltétele miatt csak a fiatalok körében volt sikeres. Úgy vélik, nehéz volna betörnie a piacra egy ilyen cégnek, sokat kellene fektetniük a reklámozásba, így nem tart a konkurenciától. Ettől függetlenül nem tartja helyesnek ezt a megoldást, mert míg a taxos cégek adóznak az állam felé, addig egy ilyen applikációt nem szabályoznak a törvények.

Kapcsolódók

Kimaradt?