Kiderült, miért szeretjük vagy utáljuk a kávét

Valaki odavan a kávéért, más az illatát sem bírja, és persze vannak az ízutáló illatrajongók. A három csoport tagjaiban van egy közös: mindannyian őseiket, konkrétabban a génjeiket hibáztathatják – írja a hvg.hu.

Még egy dologról derült ki, hogy génjeink felelősek érte. A kutatók több mint 120 ezer európai és afro-amerikai kávéfogyasztó génjeinek tanulmányozása alapján ugyanis nyolc kávéfogyasztással kapcsolatos gént találtak, köztük hat olyat is, melyeket korábban sosem hoztak összefüggésbe a “kávébab borának” ivásával.

A hat gén közül kettő (POR és ABCG2) a szervezet koffeinfeldolgozásáért felelős – aki több kávét iszik, az jó eséllyel azért teszi, mert rendelkezik ezen gének variánsaival. A BDNF és az SLC6A4 pedig a kávé agyra gyakorolt (felfrissítő) hatásával hozható kapcsolatba.

A Molecular Psychiatry című tudományos folyóiratban publikált tanulmány megerősíti azt, hogy a koffeinfogyasztás függőséghez vezet, illetve ami ennél is fontosabb, az eredmények azt is megmagyarázzák, hogy x mennyiségű kávé/koffein miért van különböző emberekre más és más hatással.

Kimaradt?