Bukarestben elkezdődött a szakszervezeti ősz

Körülbelül kétezer szakszervezetis tüntettek kedden a bukaresti Győzelem téren,  a kormány épülete előtt. Az Alfa Kartell tagjai a szociális párbeszédet szabályozó törvény módosítása miatt mentek ki az utcára.

A helyszíni tudósítások szerint a szakszervezetisek azzal is elégedetlenek, hogy Romániában a munkavállalók mindössze 30 százaléka kötött kollektív munkaszerződést. és csak az alkalmazójuk tud "civilizált körülmények között" munkakonfliktust kirobbantani, a munkásoknak nincs erre joguk.

A szakszervezeti szövetség eredetileg tízezer fős tüntetésre kért engedélyt, a várt létszámnak azonban csak ötöde jelent meg. A tüntetők elmondták, ha a kormány nem módosítja a szociális párbeszédre vonatkozó törvényt, a megmozdulások folytatódnak.

Kimaradt?