Megjelent a rüh és a tetű az iskolákban a tanévkezdés után

Alig egy hónappal az iskolakezdést követően felülötte a fejét a tetű és a rüh az iskolákban, jelentik a közegészségügyben dolgozó orvosok. Az Adevărul beszámolója szerint az utóbbi évekhez képest csökkent az esetek száma, a probléma pedig elsősorban vidéken jelenik meg.

Az iskolai vizsgálatok alapján több ezer gyereket támadtak meg a paraziták. Gorj megyében 65 gyerek tetves, Suceava megyében viszont már 336, ráadásul 53-an rühösek is. Máshol is nagy a probléma: Neamț  és Szatmár megyékben is 260 feletti a paraziták által megtámadt gyerekek száma.

Elsősorban az óvodás és nappalis gyerekek, valamint az elemi osztályokba járók vannak kitéve a járványnak, köztük is leginkább a lányok, akik egymásnak kölcsönzik a személyes holmijaikat. Az orvosok azt tanácsolják a szülőknek, ha tetűre gyanakszanak, fésűvel vizsgálják meg, fennakad-e belőlük a fogai között.

Az országban mintegy 3,3 millió gyerek kezdte meg az iskolát idén, az intézmények 24 százalékában viszont nincs érvényes egészségügyi engedély. Még nagyobb problémát okoz a szakemberek hiánya, jelen pillanatban egy iskolai orvosra három intézmény és 2500 gyerek jut. Romániában körülbelül 1500 iskolai orvos és 2000 asszisztens dolgozik, az ideális szám ennek duplája volna.

Kimaradt?