Két helyszínen emlékeznek a vértanúkra Nagyváradon

A korábbi évek hagyományaihoz híven október 6-án az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a történelmi magyar egyházakkal és a nagyváradi magyar civil szervezetekkel közösen, az idén is megemlékezik a tizenhárom aradi vértanúról. Az eseményre a Bihar megyei RMDSZ szervezete mindenkit szeretettel meghív az ünnepségre.

Az ünnepi megemlékezés 17 órától ökumenikus istentisztelettel kezdődik a Szent László Római Katolikus templomban, majd 18 órától megemlékezéssel és koszorúzással folytatódik Nagysándor József emléktáblájánál. A koszorúzási szándékot a 0259/432-884-es telefonszámon lehet jelezni.

Ugyanakkor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is az aradi vértanúk emléknapján, nemzeti gyásznapunkon közös megemlékezést szervez Szacsvay Imre nagyváradi szobránál - olvasható a két szervezet közös meghívójában. A megemlékezésen, melyet október 6-án 17 órától az 1848–49-es szabadságharc vértanújának Körös parti szobránál tartanak, beszédet mond Tőkés László, az EMNT elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje. Fellépnek a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok, majd az alkalomhoz illő szavalatok hangzanak el.

Kapcsolódók

Kimaradt?