Alpha Transilvana: jó az együttműködés az önkéntesekkel

Megtartotta első találkozóját az önkéntesnek jelentkezőkkel a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány. Középiskolások, egyetemisták, nyugalmazott tanárok érdeklődnek az önkéntesi tevékenységek iránt.

Jan Gerssen és Derk Bogeman Hollandiából jött és 1994 óta önkénteskedik nyaranta az Alpha Transilvana Alapítványnál. Gerssen a Marosvásárhelyért Alapítványt vezeti, használtruha adományokat gyűjt és értékesít, Bogeman pedig egy pékség létrejöttéhez járult hozzá.

Az első találkozó ismerkedéssel, a működő programokba való betekintéssel telt, a jelentkezők eldönthették, hogy melyik az a tevékenység, amelyben szeretnének részt venni. Az Alpha Transilvana Alapítányt dr. Alexandru Lupșa mutatta be a jelenlevőknek, akik közt gimnazisták és egyetemi hallgatók, de nyugalmazott tanárok is ültek.

Az önkéntesi munka szakmai tapasztalatot jelent a fiatalok számára, akik egyetemi éveik alatt az elhelyezkedésnél előnyt jelentő, akár többéves tapasztalatra is szert tehetnek. Oklevelet és egy tevékenységi naplót kapnak arról, hogy mit végeztek, milyen foglalkozásokon vettek részt, melyik volt az a terület, ahol a legtöbbet dolgoztak.

Az önkéntességet szabályozó új törvény szerint is szakmai gyakorlatnak számít az önkéntes munka – mondta a maszol.ro-nak Banga Erzsébet az Atrium program vezetője, aki azt is elmondta, mekkora segítséget jelent az önkéntesek jelenléte. „Az önkéntesek nélkül a szocializáció és a szabadidős tevékenységeink nem működnének” – fogalmazott a 18 évnél idősebbekkel foglalkozó program vezetője. Ezekre a tevékenységekre 65-70 sérült fiatal jár, sakkoznak, zenélnek, sportolnak, angolul tanulnak, illetve működik egy színjátszó csoport, tánc-, aerobic- és zumba-klub.

A fiatalok mellett az idősebbek azért vállalnak önkéntesi munkát, mert ismereteiket, tudásukat szívesen átadják másoknak is, így angol tanár, sakk tréner, olasz nyelvoktató végzi például a heti egy-két órás munkát. Általában egy hónapig ismerkednek a jelentkezők a programokkal, az alatt eldönthetik, hogy szeretnék-e folytatni, azt a tevékenységet választják-e, vagy valami mást. Sokan azért jelentkeznek, mert csak hallottak a lehetőségről és érdekesnek tűnik, mások pedig tapasztalatszerzés céljából. 

Kimaradt?