Rengeteg okostelefont vásárolunk idén

Ha esetleg azt hittük, hogy a smartphone-piac egyszerűen már nem tud tovább növekedni, bizony nagyot tévedtünk – írja a hir24.hu.

Míg néhány évvel ezelőtt az okostelefonok még drága és elég ritka különcmobiloknak számítottak, addig mára eljutottunk arra a szintre, hogy most már szinte mindenki zsebében ilyen készülékek lapulnak. A piac tehát telítődni látszik, azonban a gyártók még így is találnak maguknak piaci réseket

A Juniper Research piackutató cég legfrissebb jelentése szerint az idei esztendőben várhatóan mintegy 1,2 milliárd okostelefont adnak el világszerte, ami körülbelül 19 százalékos növekedést jelent a 2013-ban jegyzett 985 milliós mennyiséghez képest. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha már mindenkinek van okostelefonja, és ha a régi okostelefonokat mégsem cseréli le mindenki évente, akkor hogyan tud még mindig ekkorát nőni a piac?

A válasz roppant egyszerű: a fejlődő országoknak köszönhetően. A piackutatók szerint a 150 dolláros, illetve ennél olcsóbb okostelefonok iránt ezekben a régiókban elképesztően nagy érdeklődés mutatkozik, sőt már a 75 dollár alatti készülékek is kezdik elárasztani a piacot. A közeljövő pedig már arról a Google-féle Android One platformról fog szólni, mely 100 dollár körüli áron kínál felettébb korrekt androidos mobilokat.

A Juniper Research a többi hasonló elemzőcéghez hasonlóan a Samsungot és az Apple-t tartja az okostelefon piac koronázatlan királyainak, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a feltörekvő kínai gyártók világszerte egyre több borsot törnek mindkét gyártó orra alá. Szakértők szerint egyébként a Samsung és az Apple jelenleg az okostelefon piac több mint 45 százalékát uralja.

Kimaradt?