Fél évszázaddal ezelőtt lassabban nőttek a fák
Gyorsabban növekednek és öregszenek az erdei fák az 1960-as évek óta egy németországi kutatás szerint. A Müncheni Műegyetem hosszú távú kutatásában a szakértők 600 ezer, 1870 óta végzett famérés eredményeit elemezték. A kutatók a felgyorsult folyamatok okaként a melegebb klímát és a hosszabb vegetációs – vagyis rügyfakadástól levélhullásig tartó – időszakot nevezték meg. Fontos tényező az is, hogy nőtt a szén-dioxid és a nitrogén koncentrációja a légkörben.
„A gyorsabb fejlődésből profitálhat az erdőgazdálkodás, az optimális átmérőt és a kitermelésre legmegfelelőbb időpontot ugyanis hamarabb érik el a fák” – írja a hivatalos közlemény. Néhány bükkfapéldány például az 1960-as évekhez képest 77 százalékkal gyorsabban fejlődött, egyes lucfenyők 32 százalékkal gyorsabban. Teljes bükkállományok 30 százalékkal, lucfenyőállományok 10 százalékkal gyorsabban nőttek.
„Az állományok az egyedekhez képest lassabban nőnek, mivel – egyszerűen fogalmazva – a több fának nagyobb térre van szüksége, a fák összmennyisége tehát csökken" – mondta Hans Pretzsch, a tanulmány vezető szerzője. Szerinte érdekes, hogy a kísérleti területeken a savas eső csak átmenetileg hátráltatta a fák növekedését, és a káros anyagok felvétele is jelentősen csökkent az 1970-es évek óta.
Az 1870-es évekből származó adatokra is támaszkodó kutatásban azt is megfigyelhették, hogy reagálnak a fák a környezeti változásokra. Pretzsch szerint fontos, hogy a fákat ne izolálva, hanem a szomszédaikkal együtt vizsgálják, mivel az segít megérteni, hogy befolyásolja az egyedek dinamikája a csoportot.