A legfiatalabb önkormányzati képviselő köszöntötte a kolozsvári diákokat

Kolozsvár legfiatalabb önkormányzati képviselője, Geréd Imre a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és az Octavian Goga iskolák tanévnyitó ünnepségén köszöntötte az új tanévet kezdő diákokat.

Beszédében elmondta: „nagy megtiszteltetés számomra részt venni a Brassai tanévnyitó ünnepségén, hiszen négy éven keresztül engem is itt neveltek, formáltak.” A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal minden gyerek számára a legjobb körülményeket szeretné biztosítani a tanuláshoz, ezért idén 5,8 millió lejt utaltak ki az intézmények felújítási munkálataira. Tavaly 14 961 diákot tudtak tanulmányi ösztöndíjban részesíteni, valamint 19 500, két vonalra érvényes ingyenes buszbérletet biztosítottak.

Az eredmények felsorolása után Geréd kiemelte, hogy sok feladat van még, amihez türelmet, együttműködést és bizalmat kért a közösség részéről.

Az RMDSZ önkormányzati frakció nevében sikert és kitartást kívánt, hogy jövőre – amikor is Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa lesz – megmutathassuk közösségünk sokszínűségét.

Kimaradt?