Korrupcióval gyanúsítanak egy ortodox érseket

Befolyással való üzérkedés és okirat-hamisításra való felbujtás gyanújával indított bűnvádi eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken Teodosie ortodox érsek, a dobrudzsai megyéket magába foglaló, konstancai székhelyű Tomisi egyházkerület vezetője ellen.

A vádhatóság szerint a főpap 2009-ben csúszópénzt fogadott el egy fiataltól annak fejében, hogy az illetőt felvegyék a konstancai Ovidius egyetem ortodox teológia karára fél évvel a tanév kezdete után. A felvételi vizsga nélküli beiskolázásért az illető 850 eurót fizetett és további 5000 eurós kölcsönt ígért egy közvetítőn keresztül az érseknek - közölte a DNA.

A vádhatóság szerint az érsek okirat-hamisításra bujtatta fel egy beosztottját, hogy a papi hivatásra vágyó fiatal egyházi karrierjét előmozdítsa. A hamis iratokkal utólag felvett egyetemistáról azonban kiderült, hogy újságíró, aki a történetről leleplező riportot közölt a România Liberă című napilapban.

Teodosie érsek ellen már öt évvel ezelőtt vizsgálat indult a Konstanca megyei törvényszék melletti ügyészségen, de akkor az érsek panasszal fordult a legfőbb ügyészséghez, amely megállapította, hogy a területi vádhatóság valóban nem illetékes a magas rangú egyházi méltóság ügyében eljárni.

Az 58 éves Teodosie érsek húsz éve tagja a román ortodox egyház zsinatának, 2001 óta vezeti a Tomisi egyházmegyét, 2002-ben Ion Iliescu akkori államfő a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki.

Megállapították, hogy azokat a cselekményeket, amelyekkel a főpapot gyanúsítják nem érseki, hanem a konstancai állami egyetem teológia karának dékánjaként követhette el, ezért Teodosie dossziéja a korrupcióellenes ügyészséghez került.

A román média úgy tudja, hogy a DNA 2009-ben vádemelési javaslat nélkül ejtette az ügyet, most pedig azt követően indított bűnvádi eljárást, hogy a megvesztegetést bizonyító videó-, illetve hangfelvételek birtokába jutott.

 

Kimaradt?