Öt tinédzserből egy nem jár iskolába, a legtöbben fiúk

A romániai tinédzserek 19 százaléka nem jár iskolába egy nemzetközi felmérés szerint. Az UNICEF szerdán hozta nyilvánosságra azt a tanulmányát, amelyet a romániai iskolákban végeztek. Ebből kiderül, a 15 és 18 év közötti fiatalok körében ötből egy nem jár iskolába Romániában. A tanulmány arra is rávilágít, hogy az iskolát elhagyó tinédzserek fele dolgozik, de feketén.

A tanulmány az iskolaelhagyást és a beiskolázás teljes hiányát ezeknél a fiataloknál egy kategóriába sorolta. A 2010/11-es tanévben 183 ezer kamasz, egy évvel később pedig 174 ezer tinédzser nem járt középiskolába. A gyerekek nagy többsége falusi környezetben él – mutatnak rá az UNICEF által begyűjtött adatok. Itt az iskolaelhagyás jelensége átlagosan 30 százalékkal nagyobb, mint városon, és túlnyomórészt a fiúkra jellemző.

Sandie Blanchet, a gyermekvédelmi szervezet romániai képviselője a sajtónak elmondta, az összehasonlító kutatásokból kiderül, a szomszédos Bulgáriában a kamaszkori iskolaelhagyás 12,5 százalékos, Magyarországon pedig 11,5 százalékos. Ugyanakkor rámutatott: Románia fordítja a legkevesebb pénzt az oktatásra az uniós tagállamok közül, és itt a legmagasabb a roma diszkrimináció aránya is.

Kimaradt?