Tíz százalékkal javult a sikeres érettségi ráta tavalyhoz képest

Az idei végzősök 71 százalékának sikerült az érettségi – olvasható az Oktatási Minisztérium kedden napvilágot látott kimutatásából. A vizsgára beiratkozott, idén végzett 131571 diák közül 93433-nak sikerült átmenőjegyet szereznie. Az jelentkezők összlétszáma 166415 volt, ebből 104229-nek sikerült az érettségije – ez 62,6 százalékos átmenési arányt jelent. Az előző években végzett diákok átmenési aránya 2014-ben így 30,89 százalékos volt.

A kimutatás azt igazolja tehát, hogy az idei végzősök jobban fel voltak készülve a vizsgára, mint az előző évek diákjai. 2014-ben a friss végzősök átmenési aránya 10 százalékkal nőtt 2013-hoz képest, akkor a vizsgázóknak csupán 64,35 százaléka ment át, 2012-ben 59,04 százalék, 2011-ben pedig 57,59 százalék.

Idén a legjobb eredményeket az elméleti líceumok diákjai kapták, közülük 90 százaléknak sikerült az érettségije – az előző évek végzőseivel együtt számított statisztika is itt a legjobb: 80 százalék. Ugyancsak jól teljesítettek a szakközépiskolák diákjai is, az átmenési arány itt 80 százalékos az idei végzősök körében, az összes diákot számítva pedig 73 százalékot. Leggyengébb átmenési arányt a szakiskolák végzősei értek el, 48 százalékot az idei végzősök körében, átlagban pedig 41-et.

A falusi környezetben tanuló diákok érettségi sikeressége 59,3 százalékos, míg a városi diákoké 75,7 százalékos. A korábbi évek végzősei körében a városiak átmenési aránya 31,8 százalékos a falusiaké pedig 29,3 százalékos. Országos szinten a legtöbb sikeres érettségiző Kolozs megyében van (83%), a legkevesebb pedig Ilfov megyében (40,3%).

A statisztika arra is rávilágít, hogy minél hosszabb idő telik el a középiskola elvégzése és az érettségi között, annál inkább csökken a sikerességi ráta (6% a 2009-ben végzett diákok esetében).

Kapcsolódók

Kimaradt?