Kolozsvár mellett épült meg az ország harmadik krematóriuma

A Kolozs megyei Várfalván nyílik az ország harmadik krematóriuma – tájékoztat a citynews. A krematórium épülete már készen áll Várfalván, és a tulajdonosok szerint a bukaresti és nagyváradi hamvasztókhoz viszonyítva sokkal korszerűbb berendezéssel rendelkezik.

Mircea Dunca, a tulajdonos a sajtónak azt nyilatkozta, a külföldi hamvasztók felszereléséből és külalakjából inspirálódott, és mint elmondta, nem hagyják figyelmen kívül a gyászolókkal való kommunikáció kényesebb vetületeit sem. A hamvasztást rögzítik, a gyászoló család pedig, a hamvak mellett megkapja a szertartás videofelvételét is.

Jelenleg Romániában a hamvasztás legnagyobb ellenlábasa az ortodox egyház, amely ellenzi azt, mivel pogány szertartásnak tartják. A várfalvi krematórium építkezésénél, illetve a kolozsvári, Monostor negyedi temetőbe tervezett krematórium létrehozásánál is megpróbáltak keresztbe tenni a befektetőknek, az elmúlt másfél évben az ortodox egyházi vezetők több ízben is kérték a helyi önkormányzatot, ne adjon építkezési engedélyt az ingatlan létrehozására.

Bukarestben átlagosan 1200 elhunytat hamvasztanak évente. Itt 1900 és 2400 lej között kell fizetnie a hozzátartozónak, míg a hagyományos elhantolás ára 1300 és 6000 lej között mozog, beleértve valamennyi járulékos költséget. Nagyváradon 950 lej a hamvasztás, további szolgáltatásokért felárat kell fizetni.

A társadalombiztosítás által fedezett temetkezési segély jelen pillanatban 2298 lej, ám ezt csak azok a hozzátartozók kaphatják meg, akik igazolni tudják, hogy az elhunyt, vagy első fokú rokona a halál pillanatában szerződésben állt a biztosítóval: nyugdíjas, vagy alkalmazott státuszát tudja igazolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?