MPP

Biró Zsolt: hangosabban kell a hangunkat hallatnunk

Úgy tűnik, az eddig bejárt út nem volt eredményes, ezért a magyar közösségnek hangosabban kell a hangját hallatnia – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt elnöke egy sepsiszentgyörgyi tüntetést is bejelentett november utolsó hétvégéjére.

Szándékosan nem december 1-re, a román nemzeti ünnepre szervezik a megmozdulást, hanem az azt megelőző hétvégére, ahol a „jogos követeléseket fogalmazzák meg”, mindazt, amit 1918. december 1-én Gyulafehérváron ígértek meg a romániai nemzeti kisebbségeknek – mondta a politikus.

Az MPP elnöke beszámolt a hétvégi szovátán tartott konferenciáról is, ahol a párt kialakította az államelnök-jelöléssel és az autonómiatörvény-tervezettel kapcsolatos állásfoglalását is. „Most a románok felé kell üzenetet közvetíteni, de ez a két magyar államelnökjelöléssel kútba esik” – mondta Biró Zsolt, aki szerint a nulla eséllyel kecsegtető államelnök-választáson nincs értelme magyar jelöltet állítani.

Ezért az MPP a szimpatizánsait nem szólítja fel, hogy egyik, vagy másik magyar jelöltre voksoljanak, de azt sem szorgalmazza, hogy ne menjenek el szavazni. „Az MPP-nek együttműködési megállapodása van az RMDSZ-szel a nemzeti ügyeket illetően” – mondta Bíró, hozzátéve, hogy az elnökjelölésről nem tárgyaltak az RMDSZ-szel. Ahogyan az Erdélyi Magyar Néppárttal sem, ugyanis a polgári párt elnöke elítéli azt, hogy az EMNP előbb nevesítette a jelöltjét, és csak azt követően akart tanácskozni az MPP-vel.

„Ha Szilágyi Zsoltnak sikerül összegyűjtenie a jelöléshez szükséges aláírásokat és valóban indul az államelnök-választáson, ugyanúgy viszonyulunk hozzá is, mint a többi jelölthöz” – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az MPP az alkotmánymódosító csomagot valamennyi államelnök-jelöltnek elküldi majd a kampány során, sőt még a román sajtóban is közzéteszi. Ebben az 1918. december 1-én Gyulafehérváron elhangzott nyilatkozatnak az alkotmányba való beillesztése szerepel. „Amennyiben az bekerül az alkotmányba, akkor a nemzeti kisebbségek számára kapaszkodót jelent a kultúra, az önrendelkezés, az autónómia terén” – hívta fel a figyelmet Biró.

Az RMDSZ autonómia törvénytervezetével egyetért az MPP is, amelynek vezetői azt javasolják, hogy mielőtt az államelnök-jelöléshez szükséges aláírásgyűjtés befejeződik, terjessze a parlament elé a szövetség. A közvitát is meg kell szervezni, de akár annak feláldozása árán is mielőbb a parlament elé kell vinni – hangsúlyozta Bíró. 

Kimaradt?